logo

ETALON/ BENT

2020. 4. szám

 

Az energia érték, a megújuló energia pedig hatalmas lehetőség, hogy nem csupán a környezetkárosító hatásokat, de pénztárcánk kiadásait is csökkentsük. Komoly szabályozási rendszer épült ki - pályázati opciókat kínálva - az elmúlt években arra vonatkozóan, hogy az épületgépészeti megoldások mindenki számára környezettudatosan, ám kiadás-fronton is kedvezően valósuljanak meg. A témával kapcsolatos aktualitásokról
Győrfi Endrét, a zalaegerszegi Infrahőkép Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.

 

i1

 

A környezettudatosság már-már mindennapjaink részévé vált. Már nem csupán a kisebb szolgáltatók, hanem a multinacionális vállalatok is kiemelt figyelmet szentelnek a környezetvédelemnek. Épületgépészeti szempontból az embereknek egyből a napelem jut eszükbe a környezettudatosság hallatán. Milyen a jelenlegi fogyasztói igény?
Szerencsére továbbra is emelkedő tendencia mutatkozik a különböző energiahatékony megoldásokban. A Napból kinyert energia közvetlenül villamos energiává alakítható, melyhez hosszútávon számottevő pozitívum kapcsolódik: a bolygó védelme mellett a rezsi látványos csökkenése is. Érdekességként megemlíteném, hogy a mostani, évi energiafogyasztását az emberiségnek a Nap csupán egy órányi energiakibocsátása maximálisan lefedi, tehát mindenképpen érdemes effelé az opció felé tendálni.

 

i2

 

A napelemes rendszereknek milyen típusai jeleNnek meg a piacon?
Kétféle struktúra alapján különítjük el őket: egyrészt hálózatba visszatápláló rendszer, melynek lényege, hogy a nyáron megtermelt többlet energiát télen használjuk fel az épületekhez elektromos fűtési megoldásokkal. A sziget üzemű megoldás azonban akkor lép életbe, amennyiben a villamosenergia hálózat kialakítása nem teszi lehetővé a visszatáplálást, ekkor akkumulátorokban tárolódik a megtermelt energia.

 

i3

 

Milyen megoldások léteznek a napelemes rendszereken túl a környezettudatos otthonért?
Ha az alapoknál kezdünk, akkor célszerű már a szigetelésnél olyan lehetőséget választani, mely természetbarát szigetelőanyaggal dolgozik. Ilyen például a nyári meleg ellen is védelmet nyújtó cellulóz hőszigetelés, mely gépi befúvással történik, s melynek különlegessége, az újságosstandokból visszakerült, újrahasznosított napilapokból előállított, természetesen hőálló és kisebb állatok elleni védelemmel ellátott alternatíva. Előnye, hogy a nehezen elérhető üregekbe is jut belőle a tömörítő, gépi befúvásnak köszönhetően, megszűntetve ezzel a hőhidakat, ám többszörözve a hatásmechanizmust.

 

A fűtésrendszerek korszerűsítése, illetve telepítése esetén is kiemelten kell figyelni az energiafelhasználásra?
Azt gondolom, hogy rendkívül fontos az előzetes, komplex felmérés, hiszen beépíthetünk bármilyen korszerű fűtésrendszert az otthonunkba, ha a hőszigetelésünk nem megfelelő. Ez rengeteg kellemetlenségtől kímél meg bennünket, ezért feltétlenül hangsúlyoznám, hogy mielőtt bárki fűtésrekonstrukcióba, vagy egy új otthon építésébe fogna, keressen fel szakembert, aki pontosan megtervezve, tökéletesen igényre szabja az adottságoknak megfelelően a fűtésrendszert. Alapvetően számos elektromos, infrapaneles fűtési rendszer közül választhatunk, melyek designos megjelenésük mellett energiatakarékosan működnek. Az emelkedő gázárak és a környezettudatosság is ebbe az irányba mozdítják el a lakossági és vállalati fogyasztókat.

 

Ha már a környezetvédelemnél tartunk: szigorodtak – már idén is - az épületgépészeti előírások, azonban jövőre ismét új szabályozás lép életbe.
Az ingatlanenergetikára vonatkozó törvényi jogszabályok alapján 2021-től még kiemeltebben figyelik az épületek gépészeti rendszerét, mint ahogy tették eddig is. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon jövő év januárjától kizárólag olyan új épületek kaphatnak csak engedélyt, amelyek megfelelnek a BB energetikai besorolás feltételeinek. A most tervezés alatt álló ingatlantulajdonosok, illetve a korszerűsítésen gondolkodók számára azonban továbbra is él az a pályázati lehetőség, melyet a Magyar Fejlesztési Bank kínál, 0%-os hitelkamattal. Magánszemélyek esetén 10 %-os önerőre van csupán szükség egy fűtésrendszer, vagy épp egy napelemes hálózat kiépítésére, míg a vállalkozások 55 %-os önfinanszírozással pályázhatnak erre a lehetőségre. Zalaegerszegen több beruházás van folyamatban, mely e két a konstrukcióval valósul meg.

 

Szöveg: Kancsalné Takács Bernadett
Fotó: Adobe Stock

space

 

01 rolunk 02 karrier 03 letoltesek 04 kapcsolat

Aktuális lapszámunk