ETALON/ TEREK

2020. 1. szám

 

 

Az év vége dinamizmusát, felfokozott hangulatát követően az évkezdetet kissé döcögősnek érzi az ember. Ez azonban nem jelenti azt, hogy történésekben ne bővelkedne ez az időszak is Zalaegerszegen: sok más mellett a Modern Városok Program, valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, a TOP keretében megvalósuló beruházások is formálják a városképet, fogalmazott elöljáróban Balaicz Zoltán polgármester.

 

uszoda

Városi Uszoda látványterve/ TSPC

 

 

BZ

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere

 

Nyugodt, az építkezésekre és a beruházásokra koncentráló esztendő következik, vélekedett Zalaegerszeg első embere. Miként az elmúlt öt év során, úgy továbbra is a város lendületes fejlesztése a legfontosabb - egy erős, versenyképes, de mindenképpen élhető, otthonos Zalaegerszeg.

Folytatódik az épületek csinosítása, az intézmények modernizálása: januárban máris felállványozták a Liszt Ferenc Tagiskolát, hiszen - TOP- keretből - elkezdődött annak átfogó energetikai felújítása. A tanév végégig tartó munkálatok során, 335 millió forintos ráfordítással a fűtési és az elektromos rendszert is korszerűsítik. A Dózsa György Tagiskola felújítási munkálatait múlt év őszén indították útnak 318 millió forintból, s hamarosan a Petőfi Sándor Székhelyiskola is hasonló képet mutat majd, az intézmény 341 millió forintból újul meg. E sorba illeszkedik az Eötvös-iskola, de megújul a Ganz-szakközépiskola, a Zrínyi gimnázium, a Pálóczi művészetoktatási intézmény és a Szent Család Óvoda épülete is, sorolta a polgármester. Hozzátette, szembetűnő a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumnál zajló építkezés, az új, modern tornacsarnok és vívóterem 3,3 milliárd forintos állami beruházásnak köszönhető.
- A város szinte minden pontján dolgoznak a kivitelezők. Hangsúlyos és immár látványos fejlesztés a 9,5 milliárd forintból épülő fürdőkomplexum: az új, ötven méteres, tízpályás, lelátós uszoda, tanmedence és külső strandmedence építése az ütemezésnek megfelelően halad, hamarosan elkészül a kültéri medence – folytatta Balaicz Zoltán. - A botfai Erdődy-Hüvös kastély átalakítása, felújítása befejeződött, miként a történelmi belváros rekonstrukciójának részeként megújult a Mária Magdolna plébánia, illetve a Kvártélyház és a levéltár épülete is. Az Alsóerdőn kialakítandó sport és rekreációs központ programja elindult, ahogy a Göcseji Múzeum felújítása is. A folytatásban a Mária Magdolna templom felújítása, az új orgona beszerzése, parkolók kialakítása, a volt KISZÖV székház megújítása és a Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont felépítése, új parkolók kialakítása szerepel, továbbá a Göcseji úti temető ravatalozójának felújítása, s a Mérlegház újjáépíttetése. Ezek a fejlesztések a Modern Városok Programhoz tartoznak, miként Zala megye történetének legnagyobb beruházása, a Zalaegerszeget a sármelléki nemzetközi repülőtér érintésével, az M7-es autópályával összekötő M76-os kétszer kétsávos gyorsforgalmi út építése. A 170 milliárd forintos beruházás sok évtized után végre a zalai megyeszékhelyet is bekapcsolja az országos közlekedési vérkeringésbe. Tervezési szakaszban van az M8-as úttal, vagyis Ausztriával összekötő út nyomvonala. A városképet természetesen formálják az épülő társas- és családi házak, a cégek beruházásai.
Talán a legkiemelkedőbb, a külvilág számára is legismertebb fejlesztés az európai szinten is egyedülálló, 45 milliárd forintos beruházással, 265 hektáros területen épülő és már működő járműipari tesztpálya.
- Rengeteg út és járda újult meg az arányos városfejlesztés jegyében, e programunk részeként még zajlanak a munkálatok a Keresztury VMK előtti téren. A távolabbi jövőre vonatkozólag számtalan tervünk van, kisebb és nagyobb volumenű fejlesztések egyaránt szerepelnek elképzeléseink között. Modernizáljuk az Ostoros Károly munkacsarnokot, korszerűsödik a Hevesi Sándor Színház, új multifunkcionális sportcsarnok épül a régi, elavult helyett, készülünk a Göcseji Látogatóközpont, azaz a helyi termelői és kézműves piac projektjére – emelte ki a legjelentősebbeket Balaicz Zoltán. Összegzésként hozzáfűzte: – Fontos hangsúlyozni, hogy Zalaegerszeg utóbbi években tapasztalt fejlődése közös érdem, a sikerhez mindig is a tenni akarás, a csapatmunka jelenti a kiindulási pontot. A cél továbbra is az, hogy a város polgárai minél szebb és komfortosabb környezetben élhessék mindennapjaikat.

 

viviterem

Tornacsarnok és Vívóterem látványterve/ AOD Építész és Grafikus Iroda Kft

 

liszt

Liszt Ferenc Tagiskola látványterve/ AOD Építész és Grafikus Iroda Kft

 

Évfordulók 2020-ban

A zalai megyeszékhelyen idén több évfordulóhoz is kapcsolódik programsorozat. Éppen 135 éve, 1885-ben lett rendezett tanácsú város Zalaegerszeg. 100 évvel ezelőtt, 1920-ban alapították meg a Zalaegerszegi Torna Egyletet. Ugyancsak 100 év telt el a trianoni békediktátum aláírása óta, amely elválasztotta Zala megyétől Muravidéket és Muraközt. És 35 éve jött létre a Zalaegerszegi Városi Televízió.

 

Szöveg: Péter Gyöngyi, 
Látványtervek: TSPC - Technical Supervision and Planning Consulting, AOD ÉpítÉsz És Grafikus Iroda Kft.

space

 

01 rolunk 02 karrier 03 letoltesek 04 kapcsolat

             

 

 

_

 

Aktuális lapszámunk