ETALON/ MADE IN HUNGARY

2020. 3. szám

 

Természet, tradíció, aktív pihenés, helyi ízek, béke vagy épp egy óriási csobbanás. Zalakaros sokszínű turisztikai karaktere egész évben csábítja a pihenni vágyókat. A hazai desztináció gigantikus lendülete azonban március végén-, ha csak egy kis időre is, de megtorpant. A járványhelyzet árnyékában most új algoritmusok határozzák meg az üdülőváros működésmódját, ami csupa vonzó felfedeznivalót és biztonságos pihenést tartogat azok számára, akik idén nyáron a hazai nyaralás mellett köteleznék el magukat. A város kapui május végén ismét megnyíltak, a lámpa zöldre váltott Zalakaroson. A változásokról és lehetőségekről Kovács Szabolcsot, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjét és a 2019-es év TDM szakemberét faggattuk.

 

zk2

 

A koronavírus újra értelmezte a turizmust. Milyen hatása volt a városra és annak gyors ütemű fejlődésére ez a krízis?
A vírus hatását még egyelőre nem tudjuk pontosan felbecsülni, ami azonban biztos, hogy az elmúlt években kimagaslóan emelkedett a kereskedelmi vendégéjszakák száma Zalakaroson, és a 2020-as év újabb rekordév lehetett volna, hiszen az első két hónapban 40 %-kal több foglalást regisztráltunk, mint az előző évben ugyanebben az időszakban.

 

 

sz

Kovács Szabolcs

 

 

A szállodák és vendéglátóhelyek milyen lehetőségeket kínáltak a már meglévő foglalások esetén?
Mindenképpen az volt a célunk, hogy a kialakult helyzet miatt, ne vesszenek el a már meglévő foglalások, és minél kevesebb legyen a visszamondás, éppen ezért egy hűségprogramot indítottunk a zalakarosi szálláshelyekkel és a térségi szolgáltatókkal közösen. 2021. június 30-ig felhasználható hűségutalványokat kínáltuk a vendégek számára, bízva abban, hogy a lemondás helyett más, későbbi időpontra módosítják foglalásukat. Ez a lehetőség azonban nem csupán a szálláshelyek vonatkozásában, hanem a látnivalók, éttermek és egyéb szolgáltatók esetén is bónokat tartalmaz, melyekkel többletszolgáltatást lehet igényelni.

 

zk3

 

Most azonban Zöldre váltott a lámpa….

Igen, május végén zöld utat kaptunk a Zalakarosi Fürdő, a szálláshelyek, vendéglátóegységek újbóli megnyitására. Jelképesen egy közlekedési lámpával nyitotta meg az 55. strandszezont Novák Ferenc, polgármester úr. Különleges pillanat volt ez, hiszen mindenki izgatottan várta, hogy milyen feltételekkel élvezheti majd a város turisztikai értékeit. A széleskörű tájékoztatás mellett remek mankóul szolgál a megújult Tourinform iroda is, melynek kültéri és beltéri infrastrukturális fejlesztése történt meg az elmúlt időszakban.

 

Milyen változások várhatók a kialakult helyzet után?
Természetesen minden jogszabályi előírást maximálisan betartva, megkezdték működésüket a szállás-és vendéglátóhelyek. Reméljük, hogy idén sokan választanak majd hazai turisztikai célpontokat, így Zalakarost is. A fokozott intézkedésekre szigorúan ügyelnek a fürdőhelyek. A medencék befogadóképességét maximalizáltuk, a fertőtlenítésre, a higiéniai előírásokra pedig kiemelten koncentrálunk. Ez többszöri és gyakori takarítást, mobil kézfertőtlenítő állomások kihelyezését is jelenti.

 

Mozgalmasan indult az év, Az országban egyedülálló kezdeményezés indult el februárban, amely az élmények és a minőségi borok felfedezésére fókuszál. Miről is van szó pontosan?
A Pincenavigátor elnevezésű innovatív, QR-kód alapú webalkalmazásunk az idegenvezetők világnapja alkalmából debütált még év elején egy sajtóreggelin. Egy egyedi fejlesztésű, geolokáció alapú alkalmazásról van szó, melynek segítségével a turisták önállóan járhatják körbe a zalai és muravidéki borállomásokat. Célunk az volt ezzel a programmal, hogy a szinergiákat kiaknázva interaktív módon mutassuk be a térségi pincészeteket, szolgáltatókat. A program jelenleg angol, német és szlovén nyelven is elérhető. Használója okostérképek, túraútvonalak, valós idejű információk mentén haladva fedezheti fel a desztinációt, de tartalmaz az alkalmazás egy e-kártyarendszert is.

 

Zalakaros népszerűsége megkérdőjelezhetetlen. Egy családi nyaralás tökéletes helyszíne lehet: a Kis-Balaton közelsége, a térség vonzereje mind-mind élménydús kirándulási opciókat nyújt, a város gazdag programlehetőségein túl.
Valóban, „Az élmény összeköt” kommunikációnk is azt a célt szolgálta, hogy olyan tartalmakat kínáljunk vendégeink számára, amelyek a tavaszi hónapok otthonmaradását némiképp kompenzálják. Gondolok itt többek között a 3D virtuális sétánkra, amely segítségével az „Érzékek Útján” elnevezésű élménytúránk barangolható be, a tavaszi virágba borult Zalakaros és a környék legszebb turisztikai állomásainak bevonásával. Most azonban, hogy a lámpa zöldre váltott, a látogatók személyesen is megtapasztalhatják a virtuálisan már megismert tartalmakat. A pihentető, de egyben testet és lelket feltöltő, aktív kirándulás helyszínei lehetnek a tanösvények, kerékpárutak, a sziklaszurdok, a szőlőhegy, Erdészkilátó, az élmény - és kalandpark és még sorolhatnám. A természetben töltött idő mind-mind egészségünk megóvását szolgálja. Azt gondolom, hogy az elmúlt időszak tanúbizonyságot tett arról, hogy a szolgáltatói és emberi összefogás elképesztő erőt képes megmozgatni. Bizakodva tekintünk a nyári szezonra, és nagy szeretettel várjuk a városunkba érkezőket!

 

 

zk1

 

 

zk5

 

Csekkolj be Zalakarosra, mert a lámpa zöldre váltott, a zalakarosi fürdő mellett, további élményekkel várnak a szállodák, a vendéglátóhelyek és a térségi attrakciók is. Zalakaros Termáltó és Ökopart - Csiga-Túra tanösvény – Égerösvény- nordic walking - Bringatúrák - Székelykapu - 750 éves emlékmű - Szőlőhegy - Galamboki halastó - Erdészkilátó - Segwaytúra - 7 Vezér Történelmi Kalandpark és Garabonciás Farm - Pálos Malom Zalamerenye- Zobori Élménypark - Kányaváry Borbirtok - Borterasz - Állatsimogató - Fenyvespuszta - Kápolnapusztai Bivalyrezervátum és még sokan mások - minden egy helyen: zalakaros.hu

 

A járványügyi rendelkezések miatt idén sok más tömegrendezvény mellett a népszerű Kannavirág Királynő választás is elmarad, ám a Zalakarost prezentáló, tavalyi győztes, Becker Vivien újranyitáskor való jelenléte, ha szimbolikusan is, de előrevetítette a jövő évi királynőválasztás izgalmas lehetőségeit.

Nyári címlaplányunkkal készült interjúért kattints a webre! 
etalonmagazin.hu

 

space

 

01 rolunk 02 karrier 03 letoltesek 04 kapcsolat

             

 

 

_

 

Aktuális lapszámunk