ÚTON/

2021. Szeptember-November

 

A tavaly őszi hivatalos bemutatót követően idén tavasszal megérkezett a magyar márkakereskedésekbe is a Skoda első tisztán elektromos hajtású SUV modellje, a Skoda Enyaq, mely a konszern moduláris elektromos platformjára (MEB) épül – az új modell tehát nem valamely korábbi belsőégésű motorral szerelt gépkocsi átalakításával készült, hanem kifejezetten elektromos hajtásúnak tervezték. Ennek a platformnak köszönhetően a mérnököknek nem kellett kompromisszumot kötniük a hagyományos modelleknél megszokott technikai megoldások alkalmazásával. A hajtáslánc padlóban való elhelyezése révén – amellett, hogy ezzel jobb stabilitás és menettulajdonságok érhetőek el - a külső befoglaló méretekből első látásra sejthetőnél jóval tágasabb belső tér és nagy csomagtér alakítható ki.

 

skoda1

 

Ötcsillagos formaterv

Az autó külső formaterve - azon túl, hogy a megemelt karosszéria és a robusztus első rész révén egyértelmű SUV megjelenést kölcsönöz az autónak - a dinamikus részleteken alapul. A hangsúlyos övvonal, határozott élek, a sportos megjelenésű lökhárítók, a legalább 18 coll méretű keréktárcsák és a térbeli hatást keltő fényszórók már álló helyzetben is lendületes hatást keltenek. A később elérhető LED-izzókkal megvilágított „Crystal Face” hűtőráccsal pedig egészen egyedivé tehető a megjelenés. A dizájn mellett azonban már az MEB-koncepció fejlesztésénél nagy hangsúlyt kapott a legmagasabb színvonalú biztonság, melynek bizonyítéka a Skoda Enyaq ötcsillagos, azaz legmagasabb minősítése az Euro NCAP biztonsági tesztjein. Az utasok védelme terén az új modell a tesztek eddigi legjobb eredményét érte el – köszönhetően többek között az első ülések között elhelyezett középső légzsákkal kiegészített légzsákrendszernek.

 

skoda2

 

Harmonikus utastér

A letisztult belső tér kialakítása teljesen új tervezési koncepción alapul, melynek lényege a többféle életmód-ihletésű, kiegyensúlyozott és minden részletében harmonikus utastér létrehozása. A „Design Selection” csomagok befolyásolják az utastér különböző részeinek anyag-, és színösszeállítását: például a kárpitozásét, a műszerfalét, a középső konzolét, a szőnyegekét, a hangulatvilágításét, az ajtóbetétekét – mintha egy nappali hangulatát alakítanánk ki. A környezettudatosság a felhasznált anyagok kiválasztásában is megjelenik, hiszen például a konyakszínű bőrkárpit újrahasznosított bőrből készül, míg a Lodge szövetkárpit alapanyaga fenntartható állattartásból származó gyapjú és feldolgozott műanyag palackokból készült poliészter.

 

skoda3

 

Skoda Connect

Az infotainment rendszer megjelenése hasonló a más modelleknél már megszokott – itt akár 13 colos – központi kijelzőhöz, mely az Enyaq esetén kiegészül egy a vezető előtti 5,3 colos digitális műszarfallal. A vezeték nélküli okostelefon-tükrözés is elérhető illetve természetesen az új modell is támogatja a Skoda Connect funkciókat, melynek révén folyamatosan kapcsolatban lehetünk az autónkkal - ellenőrizhetjük többek között az ajtók, zárak, ablakok vagy az akkumulátor állapotát, de a töltést és a hűtés/fűtés funkcióit is vezérelhetjük az applikációból. A leglátványosabb újdonság azonban az opcionálisan elérhető kiterjesztett valóság technológián alapuló Head-up-Display, ami az általános vezetési információk mellett a járművezető látómezőjébe vetíti az adott közlekedési helyzettő függő információkat is – például a navigációs jelzéseket arra az utcára vetíti, ahova be kell kanyarodni.

 

skoda4

 

Figyelemre méltó elektromos motor teljesítmény

A Skoda Enyaq háromféle (55, 62 és 82 kWh-s) akkumulátorcsomaggal érhető el, a WLTP-szabvány szerinti 340 és 520 km közötti hatótávolsággal. A legnagyobb akkumulátorhoz tartozó elektromos motor teljesítménye 201LE, mely 8,7 másodperces gyorsulást tesz lehetővé (0-100 km/h). Az alapesetben hátsókerék-meghajtás elinduláskor nagyobb tapadást, kiemelkedő menetstabilitást és jelentősen kisebb fordulókört biztosít. A hajtáslánc azonban kiegészülhet egy első elektromos motorral is – így lesz a Skoda Enyaq igazi összkerék-hajtású, azonban mégis kibocsátásmentes SUV. A 80X változat 261LE, míg a későbbiekben megjelenő RS kivitel 301LE teljesítményt nyújt, az ebben a jármúkategóriában kiemelkedő 6,2 másodperces gyorsulás mellett. Az akkumulátorok váltóárammal 11 kW, egyenárammal pedig akár 125kW teljesítménnyel tölthetők. Különösen városi használatnál előnyös az állítható intenzitású visszatöltés mód használata, hiszen így a fékezési energia az akkumulátorok töltésére használható – ezzel a fékberendezések kopását is csökkentve. A biztonságos és kényelmes utazáshoz hozzájárulnak a legkorszerűbb vezetéstámogató rendszerek, melyek közül minden modell alapfelszereltségének része a városi vészfék-funkcióval kiegészített Front Assist, a sávtartó asszisztens és a tempomat. Extra felszereltségként elérhető továbbá a holttér-érzékelő, közlekedési torlódás asszisztens, vészhelyzet asszistens és a távolságtartó tempomat. A ma már alapvető felszereltségeken kívül a szériafelszereltség részét képezi a két zónás automata klímaberendezés, az első-hátsó LED-lámpák, a kulcsnélküli indítás - az extrafelszereltségek széles választékával azonban teljesen egyedi igényekre szabható a gépkocsi.

 

skoda5

 

A Skoda Enyaq modellek megtekinthetők és kipróbálhatók a zalaegerszegi SPIRIT AUTO-nál!

 

Fotó és forrás: Spirit Autó Zalaegerszeg

space

 

01 rolunk 02 karrier 03 letoltesek 04 kapcsolat

             

 

 

_

 

Aktuális lapszámunk