ETALON/ PSZICHÉ

2020. 6. szám

A szorongató világjárvány ellenére fontos, hogy az embert próbáló helyzetekben milyen megküzdési stratégiát alkalmazunk magunkon és gyermekeinken! Polányi Viktória Szakpszichológust kérdeztük a témáról!

Mit okozhat ez a mostani kötelező távolságtartás, a karantén a világra szivacsként tekintő gyerekben?
A távolságtartás nem feltétlenül kell, hogy egyenlő legyen az elidegenítéssel. Vannak bizonyos szociális gesztusok (puszi, ölelés, kézfogás), amelyek valóban ellehetetlenülnek a mai körülmények között, ugyanakkor a gyerekek nem felejtik el az addigi, éveken keresztül beivódott, szívmelengető szokásokat. A gyerekek rugalmasak, tanulékonyak. Ha megértik, hogy a szabályok betartásával valamelyest Ő maguk is kontrollálhatják az eseményeket, akkor jó esélyük van rá, hogy a mostani helyzetből, saját felelősségüket és a közösség egyesült erejét megismerve kerülnek ki, és nem összetörve vagy elidegenedve. Sokkal nagyobb gondot jelenthet a médiából vagy a felnőttektől hallott rengeteg ijesztő, felkavaró hír – ezek komoly szorongást okozhatnak, hiszen tudatos szinten kezelik a vírus-helyzetet, reális esélyeket mutatva a megbetegedésre, halálra. Érdemes a gyermekeket ezektől az információktól távol tartani, vagy időt szánni ezek közös értelmezésére, helyt adva a gyermek szorongásainak, félelmeinek.

Hogyan értessük meg szülőként, hogy ez nem a normális és hogyan lesz majd újraéleszthető az összetartozás érzése?
Az összetartás érzését nem újraélesztenünk, hanem fenntartanunk kell. Fontos, hogy kommunikáljuk feléjük, hogy az új szabályok nem az egymástól való eltávolodást, hanem egymás védelmét, így az egymás iránt érzett szeretetünk és megbecsülésünk kimutatását szolgálják. A gyerekek nyitottak az új szabályok elsajátítására. Megtanulják, hogy ilyen körülmények között hogyan lehet mégis kapcsolódni, barátkozni, intimitást teremteni és megélni. Mivel jelenleg kevés lehetőség van a fizikai, tett-beli gesztusokra, figyelnünk kell arra, hogy a gyerekeket megtanítsuk szóban és metakommunikációban is kifejezni a szeretetüket.

A kötelező maszkhasználat nem okozhat torzulást a gyermekek leLkében, változhat-e attól a metakommunikáció?
Mi felnőttek, akik egy maszk nélküli világban éltünk eddig sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a maszk viselésének, mint ahogy a mai óvodás, iskolás, kamasz gyermekek teszik. Fél év sem telt el, de már kialakult a maszk-divat, a tinédzserek figyelnek rá, hogy milyen maszkot viselnek, ezzel is az identitásukat kifejezve. Valóban sokkal könnyebb a kommunikáció, ha jelen vannak a mimikai jelzések. Ha azonban a jelenlegi helyzetre átmeneti állapotként tekintünk, akkor hiszem, hogy nem okoz a gyermekek kommunikációjában maradandó károkat a maszk-használat.

A mostani helyzetet a tinédzserek viselik a legnehezebben, hiszen ők a kortárs közösségeiket sem látogathatják. Nekik mit tanácsol, hogyan segíthetünk?
A tinédzserek kortárs közösségeinek legalább fele az online-térben szerveződik. A járvány-időszakban érdemes szülőként és pedagógusként is figyelnünk arra, hogy a máskor okkal limitált „kütyüzés” idejét annak tudatában szabályozzuk, hogy a kamaszok társasági élete jelenleg szinte 100%-ban ezeken a platformokon zajlik.

Felnőttként hogyan tekinthetünk a jövőre, amikor most a bizonytalanság alakítja a világ minden mozzanatát és történését?
A jövő tulajdonképpen nem létezik. Csak elképzeljük. Nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, ugyanakkor a jelen helyzetben még kiszámíthatatlanabbnak és tervezhetetlenebbnek éljük meg az elkövetkező heteket, hónapokat. Ez a kontroll-vesztett állapot felnőttként nagyon frusztráló. Így teljesen rendben van, ha hullámzik a hangulatunk, indulati magas- és mélypontokon megyünk keresztül, ha nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk teljesíteni a megszokott feladatainkat. A legfontosabb azonban a helyzet elfogadása. Rossz körülmények között az a normális, hogy elkezdünk mi magunk is rosszul, vagy legalábbis megváltozott módon működni. A saját magunk és az egymás irányába mutatott nagyobb fokú elfogadás, empátia és türelem a legfőbb gyakorolni valók ezekben a hetekben, hónapokban – és ezek a járványhelyzet elmúltával sem válnak majd a kárunkra.

Hogy lehet majd ilyen- eddig példátlan- helyzetben a karácsonyi ünnepet meghitté tenni? És egymással összekapcsolódni és harmóniában maradni?
Ez a karácsony más lesz, mint az eddigiek. Kár lenne megpróbálnunk ezt szőnyeg alá söpörni, figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetet felfoghatjuk egyfajta lehetőségként is arra, hogy megváltoztassuk a régi, már-már idejétmúlt, esetleg kényelmetlen vagy kényszeredett szokásainkat, vagy, hogy ilyenek híján új módokat keressünk és találjunk a meghittségre és az elmélyülésre saját magunkkal, vagy a szűk családunk körében. Ez a karácsony egy igazi mély, befelé figyelő, saját magunkkal harmóniába kerülő időszak lehet, ha megadjuk a lehetőséget magunknak rá – a külső elvárások, nyomás ezúttal nem fognak kizökkenteni minket. Próbáljunk ki valamit, amit már régen szerettünk volna! Tanuljunk meg egy új dolgot! Készítsünk minél több mindent házilag, kísérletezzünk a konyhában! Hagyjuk, hogy a gyermekeink megmutassák a kedvenc játékaikat az online térben – és hagyjuk, hogy legyőzzenek minket benne! Lassuljunk le – ahogy a világ is kénytelen lelassulni. Tekintsük ezt büntetés helyett lehetőségnek a korábbi szokásaink újra-értelmezésére, a megújulásra.

Szöveg: Pais H. Szilvia, Fotó: AdobeStock