ETALON/ GOURMET

2020. 6. szám

Marton Adri neve világhíres hegedűművész férje révén lett ismert, aztán mielőtt ez stigmaként BÉLYEGEZTE VOLNA MEG, gyorsan és akadályt nem ismerve ÉPÍTETTE FEL önálló brandjét. Hogy mi vezetett el a ma már sokszemélyes online gasztrofellegvár sikeréhez, arról a gyönyörű, kétgyerMekes anyuka mesélt:

Balettművész felmenőkkel mit keres egy Közgazdász diploma a zsebedbeN? Volt valaha tervben, hogy a számokkal foglalkozz?
Ahogy mondod, a szüleim balett művészettel foglalkoztak, erről a vonalról egy erőteljes esztétikai irányultságot és egy külső-belső igényességre való törekvést hoztam. És én magam is örömmel mentem volna erre a pályára, de a szüleim igyekeztek ettől a nehéz sorsú művészszakmától távol tartani, így a számok világa felé tereltek. De már az egyetem első évében kristálytiszta volt számomra, hogy nem mozgok komfortosan ebben a reál közegben, ettől függetlenül lediplomáztam. Be kellett azonban látnom, hogy a szüleimnek egyfajta nem megélt vágyát járnám, ha ezen az úton maradnék.

A színpad mégiscsak magához vonzott, ha csak a 2005-ös Miss Balaton versenyére gondolunk…
A szépség, a szereplés iránti vágy mindig ott motoszkált bennem, és bár volt szerencsém 2005-ben megnyerni a Miss Balatont, soha nem szerettem külső alapján megmérettetni. Így a modellmunkákat is sorra kerültem. Nem akartam, hogy ennek kapcsán bélyegezzenek meg. Mindig is hittem benne, hogy ha tanulunk, és kellően elhivatottak vagyunk, akkor a külcsín csupán egy plusz tényező, és nem pedig döntő faktor lesz.

Pont a versenynek köszönhetően, nagyon fiatalon talált rád a szerelem, majd a házasság és a gyerekvállalás. Miért kezdtél el ennél többre vágyni?
Mindig is szerettem főzni, azt éreztem az ételeimmel kifejezhetem a gondoskodásomat, a családom iránti törődésemet, és a főzés alkotói folyamatai által felszabadíthatom a kreatív energiáimat. De sokáig pont ennyit láttam ebben, és nem többet. Mindaddig, amíg egy este Edvinnek el nem sírtam magam. Azt éreztem, hogy bár minden tökéletes, élhetem a „Született Feleségek” vágyott életét, én magamat mégsem találom a helyemen ebben az egészben. Célnélkülinek éreztem az életem, pedig a gyerekek egész picik voltak még, így volt mivel eltölteni az időt. De ez nem volt elég számomra.

Pedig jól bele lehetett volna kényelmesedni az anyaszerepbe… Mi munkált benned ilyen intenzíven ez ellen?
Az én számomra elképzelt sikerélmény mindig hangosabb volt ennél. Nem mintha a „Született Feleség” szerepkörével bármi gond lenne, egyszerűen a gyerekkoromból, azt kaptam útravalónak, hogy; „Legyél önálló, független és állj a saját lábadra!” Ezért évekig képes voltam a maximalizmusomat a csúcsra járatni. A szó rossz értelmében is. Ma már tudom, hogy alapvetően ez egy téves gondolatmenet, hiszen a személyiségemből adódóan akkor ismertem el magam, ha nehéz fába vágtam a fejszém. És ez kint Amerikában is így történt. Úgy éreztem, akkor lehetünk igazán boldogok, ha én magam is rálelek a belső tűzre. De el sem tudtam képzelni mi lesz az…

Végül az anyai szerep hozott közel a főzés öröméhez?
Edvin világított rá. Csak annyit mondott: „Nézz egy kicsit magadba és mondd meg őszintén mit szeretsz csinálni?” Én erre ösztönösen azt válaszoltam, hogy főzni. A következő hónapban pedig már ott ültem a kaliforniai New School of Cooking intézmény padjában. 2 évvel később Kulináris művészetek szakon diplomáztam és aztán tovább képeztem magam a Cordon Bleu-n. Ezt követően lehetőséget kaptam, hogy elhelyezkedhessek Denise Vivaldo, elismert Los Angeles- i ételstylisthoz. Onnantól kezdve pedig olyannyira megfertőződtem a tálalás és a konyhaművészet által, hogy óriási lelkesedés ébresztette fel bennem azt a belső motort, ami máig hajt.

Aztán hazajöttetek… Te pedig hoztad magaddal azt a sok tudást, tapasztalatot, amit kint szereztél.
Igen és akkor már nem volt kérdés merre vegyem az irányt. Eleinte csak blogoltam, aztán elkezdtem televízióknak dolgozni, majd tevékenykedtem ételfotósként is, de a főzés és a foodstyling lett a meghatározó vonal. Az első időszakban amolyan „one man show”-ként egyedül csináltam mindent, a felkérések azonban olyan módon megszaporodtak, hogy be kellett látnom, kell egy csapat, hogy eleget tudjak tenni ezeknek. Így lett mára ételfotósom, tesztelő kollégám és ételstylist-om.

Mit gondolsz, mennyivel alakította másként a gasztronómiához való viszonyodat az, hogy egy ilyen progresszív környezetben sajátíthattad el a főzés és tálalás művészetét, mint L.A.?
Az alapok itthon is és ott is a francia konyhaművészetből erednek. Talán a különbség a kinti tanárok világlátottságában, attitűdjében rejlik. Ezek hatása valóban magával ragadó volt. De persze amellett sem mehetünk el, hogy az amerikaiakat milyen erőteljesen influálja a mexikói és japán konyhakultúra. Ez is egy különleges lenyomatot hagyott bennem.

Az életed a pörgés, a rengeteg impulzus, az utazás. Hogy éled meg a jelen járványhelyzetet és a szabadságátvesztett világot?
Alapvetően nem jól, miközben valahol felszabadító az, hogy ez most megtörténik. Annyira sok felesleges input tett pillanatnyilag boldoggá, ami a valóságtól távol eső, ami nem volt helyénvaló. A social life eltávolítja az embert az igazi érzésektől, fontos ráébrednünk, hogy miként találhatunk vissza egymáshoz. Azt gondolom, a jelen helyzet már csak emiatt is rengeteg tanítást hoz az életünkbe.

Mi tölti ki az idődet mostanában?
Az online térben ténykedve a Covid bizony óriási mennyiségű felkérést és plusz munkát generált. Különböző céges megkeresésekre elindultak a karácsonyi online főzések, hétről hétre megy a gasztrosuli live a facebook oldalamon, időközben forog a TV2-n az Adri’s Kitchen műsor hatodik évada és mindemellett készül egy karácsonyi webshop is. Nem utolsó sorban pedig folyamatosan töltjük receptújdonságokkal az oldalam.

Mit jelent számodra a karácsony ünnepe és ízei? Hogyan zajlik nálatok ez az időszak?
A karácsony számomra maga a melegség, az összebújás, a semmittevés, a kuckózás, az illat-, és ízharmónia. A lelkem már idén november végén vágyott a karácsonyfára, így kicsit előbb ünneplőbe öltöztettem az otthonunkat. Ízeiben az öreg klasszikusokat kedvelem. Nagy sláger nálunk a bajai halászlé gyufatésztával és kukoricás kenyérrel, vagy a mákos guba, a kacsacomb, a kókuszkocka és a hókifli. Sokáig nagy létszámú, amolyan olaszos hangulatú karácsonyozást tartottunk, aztán azt éreztem, hogy ez egy olyan kitüntetett periódusa az évnek, hogy igazán szívesen csak azokkal szeretném megosztani, akikkel az év bármely napján, őszinte érdeklődéssel és szeretettel ülünk egy asztalhoz. Így mára ez az ünnep egy intimebb kisközösségre datálódott. Szeretnék az év utolsó időszakában békében lenni és nem foglalkozni jövővel, a rutinfeladatokkal, határidőkkel. Annyira hangos volt ez az év, hogy bizony jól jön egy pici csend és megnyugvás.

Az interjút készítette: Balassa-Szökrönyös Éva
Fotó: Komáromi Annamária