ETALON/ VÍZIÓ

2020. 6. szám

 

Ki gondolta volna, hogy a 2020-as év ennyire közel hozza hozzánk az antiutópiákat és az addig biztonságosnak vélt világunkat egy, határokat nem ismerő vírus fenekestül felforgatja majd. De vajon mi várhat ránk 2021-ben? - Rab Árpád digitális kultúraszakértővel és társadalomkutatóval beszélgettünk a kilátásokról és a jelen szorongató kihívásairól!

 

v1

 

2020 kapcsán tavaly az első gondolatok egyikeként azt fogalmazta meg, hogy egy globális lavina közepén állunk, és a váltás megállíthatatlan. Akkor azt mondta, hogy az emberiségnek mindig voltak aktuális kihívásai. Annak idején ilyennek számított a pestisjárvány, jelenleg pedig a túlnépesedés és a globális klímaváltozás a legégetőbb problémánk. Ehhez képest, megjósolhatatlanul beletrafált az életünkbe ez a koronavírus is.
Sejthető volt, hogy ebben a túlnépesedett világban kialakulnak új és újabb járványok. Azonban a koronavírus sok szempontból nehezebb ügy, mint azok a világjárványok, amelyekkel ezidáig fel kellett vennünk a harcot. Ugyanis jó ideig nincsenek látható jelei, hosszú a lappangása, sokakon szinte tünetmentesen megy át, másokat viszont súlyosan megbetegít. Jelenleg ez a kiszámíthatatlanság az egyik legnagyobb kihívás. Társadalomkutatóként azt is látom, hogy a koronavírus sajátos helyzetet teremtett, és az egyik legalapvetőbb értékünket támadja: az emberek közötti bizalmat kérdőjelezi meg, a közösségi kapcsolatainkat aknázza alá. Kiben bízhatunk meg? Ki fertőzött, ki nem? Meddig korlátozzuk az érintkezések számát?

 

Mi a fontosabb, a gazdaság működőképessége vagy az emberélet? Hatalmas erőpróbát jelent már csak ennek a megválaszolása is.
A legrosszabb időszakban vagyunk, amikor mindenki abban bízik, hogy innentől kezdve már felfelé vezet az út, hamarosan jön a vakcina. Van egy rossz hírem, ez a betegség nem tűnik el, tovább él velünk, és jobb esetben bevonul a szezonális betegségek közé. Társadalmi szempontból nézve jelenleg kivárás van, a koronavírus csak átmeneti változásokat generál, mindenki azt reméli, hogy az oltóanyag megléte után az élet a régi mederben folyhat tovább! A koronavírus-helyzet lehetőséget ad arra, hogy saját bőrünkön is megtapasztalhassuk, milyen rövid idő alatt képesek vagyunk alkalmazkodni még a drasztikusabb mértékű változásokhoz is. Jó hozadéka, hogy azok az új trendek, amelyek már eddig is léteztek, hirtelen még nagyobb fejlődésnek indultak. Gondolok itt a digitális oktatásra, arra, hogy egyre többen használnak internetet, ezáltal is kiszélesedett a kapcsolati háló, tömegesen jelentek meg az új munkavégzési formák, a home office és az e-kereskedelem. Másrészt hiába indulnak el jó irányban dolgok, ha közben mindent behálóz a félelem. Még ha elkerült bennünket a járvány, akkor is veszteség-érzetünk van, amiért nem utazhatunk, nem mehetünk szórakozni, nem ülhetünk be a barátainkkal egy kávéra. De ha jövő nyáron visszatekintünk, hogy a digitális világ mennyit fejlődött ez idő alatt, ha sikerül ezeket az innovációkat ügyesen beépítenünk a mindennapokba, akkor társadalmilag jobban is kijöhetünk ebből a tragikus világjárványból.

 

Ön miként látja, magasabb szinten hogyan vizsgázott eddig az emberiség?
A világtörténelemben ez volt az első olyan karantén, amikor úgy tudtunk bezárkózni, hogy közben kapcsolatban maradhattunk egymással, a családdal és a barátokkal, a munkahellyel és az iskolával. A pestisjárvány idején elbújtak az emberek. Fél év múlva előjöttek, akkor szembesültek vele, ki maradt életben. Most pillanatok alatt hírt kaphatunk mindenről. Világméretű tragédia ez a járvány, csak közben azt is látni kell, hogy nem egyedi esetről van szó, lesznek még járványok, és mindent, amit megtanulhatunk belőle, az később hasznunkra válhat.

 

Egy éve még utópiaként beszéltünk arról, hogy a jövőben megszűnik a pénz, hogy az oktatás és a munka is átkerül a digitális térbe.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek mind a távoli jövőben valósulnak meg, de ahogy az Európa Kiadó is megénekelte: „a jövő itt van és sose lesz vége”. A mesterséges intelligencia, az automatizáció elveszi a munkahelyeket, ezekről beszélünk, de fontos tudatosítanunk magunkban, hogy ezek a folyamatok már most zajlanak. A globális klímaválságot sem kerülhetjük el, jelen pillanatban háromszor akkora területen ég az esőerdő az Amazonas mentén, mint tavaly, csak nem beszélünk róla. Mert az ökokatasztrófa ott kopogtat az ajtónkon, és ezt is csak együttes erővel, globálisan vagyunk képesek elhárítani. Nincs olyan, hogy egy ország vigyáz az ökológiára, de mi nem, mint ahogy az sem megy, hogy egy ország védekezik a koronavírus ellen, a többi nem. Ez a mostani világjárvány ilyen szempontból is sok tanulsággal szolgálhat, még akkor is, ha ezek a tapasztalatok most fájnak.

 

v2

 

A fiatalabb nemzedéknek ez egy óriási trauma. Mi már megértünk egy gazdasági válságot, egy rendszerváltást, de ők most tapasztalják meg először, hogy a világ milyen hirtelen kifordulhat önmagából.
Igen, hosszabb távon viszont ennek a megélt generációs traumának lehet pozitív hozadéka is. Abban azért bízhatunk, hogy a járványnak rövidtávon megoldása azzal, hogy megérkezik a vakcina. És ha kimásztunk belőle, lesz egy kollektív felszabadulás és büszkeség-érzés is érkezik, hogy elbírtuk és megcsináltuk! Lesz egy közös pozitív élményünk: működött az iskola, tudtuk tartani a kapcsolatot a barátokkal, kibírtuk hetekig a bezártságot. Ez nagy erőt adhat, mert ami nem öl meg, az megerősít – és ez működik társadalmi szinten is. Ha ezt a traumát át tudják a fiatalok fordítani, hatalmas erőt lehet belőle meríteni. A fiatal generáció lesz ugyanis az a nemzedék, akiknek az ökológiai katasztrófával meg kell küzdeniük. Most van születőben az új „karanténi nemzedék”.

 

Közben hihetetlen károkat szenvednek a természetes közösségek, a kultúrák hagyományos terepei (például a színház, a koncerttermek és a mozi). Félő, ahogy az elmúlt száz évben fokozatosan eltűntek a hagyományos falusi közösség színterei, most a városok polgári terei véreznek el.
Igen, azt, hogy mondjam ez az irány. Az ember a technikai produktumok segítségével kialakít magának egy jobb életet. Száz évvel ezelőtt a fogyasztói társadalmat, amivel megdupláztuk az élettartamot, és megsokszoroztuk a föld népességét. Nagyon sokan lettünk, márpedig annak, hogy fogyasztói társadalmat építettünk, nagyon nagy ára van. Elvárosiasodott a Föld, a vidéki élet pedig helyrehozhatatlan károkat szenvedett. A digitális kultúra legfőbb haszna, hogy idegenek is együtt tudnak működni egymással, viszont ez erodálja a helyi kultúrákat. Miközben egy világkultúrát hozunk létre, aközben szép lassan kiiktatjuk a személyes kapcsolatokat és a közösségeket.

Újfajta, lazább, digitális közösségek alakulnak ki, amik azért nagyon mások, mint amiben mondjuk, személy szerint én igazán jól érzem magam.
Ezekbe az online terekbe könnyebb ki- és belépni, mint egy fizikailag létező közösségbe. Viszont az, hogy mit tartunk meg, a mi döntésünk, hiszen továbbra sem a technológia irányít bennünket, hanem fordítva, így mindig van lehetőség a választásra. Ha úgy ítéljük meg, hogy a színház hallott (ne legyen így, magam is nagyon szeretem), akkor el fog tűnni. A színház azonban jóval több egyszerű szórakozásnál, egy kulturális és szellemi közösség, ahová jó tartozni, a színészekhez lehet kötődni, ez nem fog csak úgy eltűnni, de hogy jelentőségét veszti, szinte biztos. Már csak azért is, mert a digitális kultúra derogálja a metakommunikációt is. Az idő állandó, ha tíz órát kommunikálok egy nap „face to face”, akkor jól ismertem, de ha 5 órát digitálisan, 5 órát pedig face to face, akkor már csak fele annyira fontos. A színészi játék innentől kezdve egyre harsányabb kell, hogy legyen. A média efelé mozdult el, egyszerű üzenetek, harsány műsorok kellenek, mert a finom jelzések már nem biztos, hogy átmennek. Ez nem azt jelenti, hogy rosszabbak vagy jobbak, csak például azt, hogy a fiatalok lassan jobban értelmezik a digitális jeleket, mint a face to face kommunikációt. Egy válasz sebességéből érzékelik a chaten az illető hangulatát, de a színházban a színész metakommuniációját már nem biztos, hogy jól tudják dekódolni.

 

Milyenek a globális világ perspektívái? A társadalmi strukturális egyenlőtlenségek, háborúk-népek egymás iránti tisztelete – milyen lesz az új norma?
Az ideális az lenne, ha létrejönne egy világkormány, mint a Star Warsban, ami, ahol baj van, azonnal be tud avatkozni - de ez nem várható. De az elmúlt 50 évben arra is rájött az emberiség, hogy a háború (amelyek célja a területfoglalás és az anyagi javak megszerzése) már nem is éri meg annyira, helyette most kereskedelmi csatákat vívunk. Kína erős ország, a mostani trendek nekik kedveznek, de ez nem azt jelenti, hogy jó lenne nekik gazdaságilag, ha tönkremenne az EU vagy az USA. Amerikával például Kína olyan végtelen számú kölcsönszerződéssel kapcsolódik, hogy egyik félnek sem érné meg háborúzni, mert akkor a másik fél nem fizetné vissza a hiteleket. A nagyhatalmak és szövetségeseik mindig erősebbek, mint a kis országok. A digitális kultúra is nekik kedvez, a nagy rendszereknél jönnek ki igazán az előnyei. Más kérdés, hogy ennek a fajta gondolkodásnak mennyi vesztese lesz, és akarunk-e értük felelősséget vállani. A koronavírus arra is tanít, hogy ha itt mi megvédjük magunkat, az nem elég. Ha a koronavírus Afrikában megmarad, akkor vagy bezárjuk a határainkat, vagy segítünk, másképp vissza fog jönni. Azt gondolom, világkormányra nincs esély, de a nemzetek és a nációk között egyre inkább létre fog jönni egy hatékonyabb együttműködés. A probléma az, hogy az emberiség legtöbbször csak pofonokból tanul, a kérdés pedig az, még mennyi és milyen pofonok várhatóak.

 

Sokan a kapitalizmus válságáról beszélnek, de mi jöhet helyette?
Jelen pillanatban mindenki a kapitalizmus rendszerében gondolkodik. Komoly válság jelei mutatkoznak, ugyanis a kapitalizmus legfontosabb értékmérője, a pénz egyre nehezebben megfogható. Nem azért, mert digitális lesz, hanem azért, mert amit mögé rakunk érték, az is változik. Ha az automatizáció dolgozik az embereim helyett, vagy ha a cselekedeteimmel fizetek – például a Facebookon vagy a Google-ön, úgy is működhet a gazdaság. A kínai diktatúra efelé halad, hogy pontokkal jutalmazza az állampolgári hűséget, mint egy számítógépes játékban, amit aztán beválthatsz szükségletek kielégítésére vagy szórakozásra.

 

Mi lesz közben az egyéni szabadságunkkal, személyiségi jogainkkal?
Én ezért szeretem Európát, mert azt gondolom, itt van a legnagyobb esélye annak, hogy a kivívott értékeinket megőrizzük. Van, ahol az üzleti szemlélet, van ahol a diktatúrák miatt az alapvető emberi szabadságjogok válságát tapasztalhatjuk. A legegyszerűbb útnak az tűnik, hogy uniformizáljunk, és megfosztjuk az egyént a szabadságától, ennek azonban az a legnagyobb buktatója, hogy közben a társadalom elveszti a sokszínűségét. Vele pedig az újításra, innováció való képességét. Egy uniformizált érzelemszegény közösség ugyanis nem képes innovációra.

 

És ha már közösség, mi vár az interakcióinkra?
Ami látható, hogy a közösségek szerepe folyamatosan gyengül. Egyre több közösségnek vagyunk a tagja, ahová felszínesen kapcsolódunk, de ez a változatosságról is szól. A problémát inkább abban látom, hogy egyre több ember tölti az idejét és találja meg az örömeit a digitális térben. Én még egy másik kultúra terméke vagyok, nekem fontosak a valós interakciók. Ugyan akkor minél több mindent tolunk át a virtuális térbe, annál kevésbé lesz lényeges például az, hogy milyen az identitásunk, és értékrendszerünk, hiszen ott senki sem kényszeríthet arra, hogy ezen változtassunk. Most fontos azonban szelektálnunk, hiszen őrületes tempóban fejlődik a technika, úgyhogy magunk dönthetünk, mit veszünk át és mit nem.

 

Valóban van választásunk? Hiába hiszem azt, hogy a gyerekeknek elemi szükségletük van az élő kortárs közösségre, ha minden a digitális-világ felé tolja őket. Itt van például a digitális oktatás, ezen a területen mit tapasztal?
Amit most digitális oktatás címén látunk az sokkal inkább távolléti, és egy átmeneti időszak átvészeléséről szól. Nagyon nagy a különbség az alsó- és a felső, valamint a középiskolás korosztályok között. Az alsófokú oktatásnak a közösségépítés, az alapvető szociális képességek átadása is kiemelt feladata, amit nem lehet digitális térben megoldani - csak alkalmilag. A középfokú oktatás ennél izgalmasabb terep, ott lehetséges ez is meg az is, de egy olyan korosztályról beszélünk, ahol a tudatosság még elég alacsony. A digitális oktatásnak és a távmunkának ez az egyik rákfenéje, hogy a virtuális térben látszólag sokkal könnyebb megúszni a dolgokat. Ha van belső motivációd, ugyanúgy tudsz tanulni, de ha nincs, akkor nem fogsz jól teljesíteni. Ha egy egyetem átáll a digitális formára, akkor elvileg az egész világra nyithat, de közben inflálja a tudását, illetve feleslegessé tesszi az oktatóit. Ezért sem fognak tömegesen előállni új és jó minőségű digitális tananyaggal, mert mögé kellene tenni egy működőképes üzleti modellt is. Vannak szűk körű digitális elitképzések, nagyon jó pénzért, és vannak az ingyenesek, amik többnyire nem sokat érnek.

Nem beszéltünk még a mesterséges intelligenciáról, ami a jelen egyik legfontosabb kérdése. Azt hisszük, ez is csak a jövőben lesz, pedig itt zajlik körülöttünk…
Hamarosan megváltoztatja a világunkat, ezzel nagyon sokat foglalkoznak most a jogászok, de például a pápa novemberi videójában is arra szólította fel a híveket, hogy imádkozzanak azért, hogy a mesterséges intelligencia etikus legyen. Az, hogy egyéni, céges- és társadalmi szinten is létrehoztunk valamit, ami a munkák egy részét hatékonyabban elvégzi, ugyanakkor az első olyan eszköz, amivel saját döntésünket is átruházhatjuk. Eddig mindig tudtuk, ki fogja kézbe a kalapácsot, eztán már nem mi döntünk. Ez egy nagyon izgalmas kérdés, de tudni kell, hogy óriási szükség van rá, nélküle nem fogunk túlélni a közeledő katasztrófákat, de a társadalomnak is meg kell fogalmaznia vele szemben az igényeket, és a szakembereknek is kontrolálniuk kell. Az etikus és társadalomcentrikus mesterséges intelligenciáról sokat fogunk még beszélni, ez az el következő évek egyik legfontosabb dilemmája.

 

Szöveg: Pais H. Szilvi, Fotó: AdobeStock

space

 

01 rolunk 02 karrier 03 letoltesek 04 kapcsolat

             

 

 

_

 

Aktuális lapszámunk

2021_2_lapszam