logo2

 

 

 

ETALON/ ZALAEGERSZEG SZÍNEI                
2019. 2. szám április-május

 

A tavasz a megújulás évszaka, egyúttal az építkezések, felújítások időszaka. Zalaegerszegen sincs ez másként, a gombamód szaporodó, új társasházak mellett immár a nagyobb városi beruházások - köztük az új uszoda és városi strand komplexumának építése - is megindultak. Az újabb, látványos fejlesztéseket illetően Balaicz Zoltánt, a zalai megyeszékhely első emberét kérdeztük.

 

18x13xxxx

 

z0

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere

 

 

A környéken közlekedők naponta szembesülhetnek az élénkülő forgalommal, a strand területéről kiszűrődő munkazaj is jelzi, elkezdődött a Modern Városok Program egyik fontos projektje.
- Közel három évet vett igénybe a ciklus legfontosabb ígéretének és legnagyobb városi beruházásának a megalapozása: előzetes, majd részletes megvalósíthatósági tanulmány, vízjogi engedélyek, kútfúrási engedély, majd engedélyes tervek, kiviteli tervek készültek – érzékeltette a polgármester elöljáróban, milyen hosszas előkészítő munkát követhetett az alapkőletétel. – A 2015-ös, eredeti elképzelések meglehetősen sokat változtak, és közismert, hogy időközben jelentősen drágult az építőipari kivitelezés is. A projekt véglegesítése tavaly zárult le, így idén elkezdődhetett a komplexum építése. A kormány támogatásával a következő években egy 10 pályás, 50 méteres, 300 fős lelátóval rendelkező fedett uszoda, tanuszoda épül szauna részleggel, kültéri strandmedencével, vizes játszótérrel, külső épülettel, továbbá személygépkocsi és autóbusz parkolóval. Lesz új 1100 méter mély termálkút, valamint zöldfelületeket, sportpályákat alakítunk ki a 9,5 milliárd forintos beruházás során. Jelenleg, első lépésként a kültéri medence bontása zajlik.
A település e jelentős beruházása mellett egyéb, a Modern Városok Programhoz tartozó projektek is elkezdődtek vagy újabb állomáshoz érkeztek, folytatta a városvezető.

 

16x12

 

18 13

 

- Zalaegerszegnek kevés építészeti emléke maradt az elmúlt évszázadokból, ami van, azt kötelességünk megóvni. Az ide vonatkozó program eleme a Kvártélyház és a levéltár épületének megújítása is, a munka itt ugyancsak megkezdődött, ahogy a botfai Erdődy-Hüvös kastély átalakítása is folyik. Ennek a projektnek a keretében újult meg korábban a Mária Magdolna plébánia épülete, és zajlott le a régészeti feltárás a Batthyány utca és a Várkör utca között. Ide tartozik még a Göcseji Múzeum felújítása, a Mária Magdolna templom felújítása és új orgona beszerzése, a Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont felépítése, új parkolók kialakítása, a volt KISZÖV székház megújítása, illetve a Vásárcsarnok mellett kézműves termékek helyi piacának kialakítása.

 

18x13x

 

18x13


Jelentős a fejlesztés a Gébárti-tó partján is. A Makovecz Imre korábbi tervei alapján épülő Boldogasszony-kápolna hamarosan teljes pompájában áll, ugyanakkor a Kézművesek Házának megújítása is elkezdődött.
Látványos a Zalaegerszeg határában, a járműipari tesztpálya közelében épülő napelem park: már állnak a napelemtáblák, melyek az MVM országos programjának keretében termelik majd az elektromos áramot, említette Balaicz Zoltán. Hozzátette, a park az országos hálózatra termeli az áramot, a beruházó pedig bérleti díjat fizet a városnak, ám ennél jóval fontosabb, hangsúlyozta, hogy az elkövetkező időszakban sokkal inkább szeretnék kihasználni az alternatív energiaforrásokat.
- Számos olyan fejlesztés valósult meg eddig, és várható a folytatásban, mely elsősorban a napenergia hasznosítását tűzi ki célul. Az ELENA program segítségével a déli városrészben további 3 hektáros területen tervezünk naperőművet, s további energetikai beruházások valósulnak meg Zalaegerszegen.

 

 

Szöveg: Péter Gyöngyi,
Látványtervek: TSPC - Technical Supervision
and Planning Consulting

Etalon Magazin - Aktuális lapszám