logo2

 

 

 

ETALON/ ZALAEGERSZEG SZÍNEI
2017. 8. szám december-január

 

Színes kézműves portékák, csillogó díszek, varázslatos fények játéka emlékezteti a zalai megyeszékhelyen korzózókat arra, hogy közeleg az esztendő legszebb ünnepe. Az Egerszegi Advent rendezvényére látogatók idén is kóstolhatnak fűszeres forralt bort, sült gesztenyét, ínycsiklandó étkeket, igazi meglepetésként pedig jégpálya kínál kellemes szórakozást minden generáció számára.

 

Advent 1


Advent a keresztények számára az elcsendesedés, a várakozás időszaka, amikor az ember lelke feltöltődik hittel, reménnyel, örömmel és szeretettel. A karácsonyt megelőző hetekben próbálunk meghittebb hangulatot teremteni magunk körül – az Egerszegi Advent rendezvénye is ezt igyekszik szolgálni.
- Az ezredfordulót követő másfél évtizedben az Aranykapu elnevezésű program volt arra hivatott városunkban, hogy harmóniát, ünnepi hangulatot csempésszen a rohanó hétköznapokba. Az adventi vásár szép emléke a múltnak, de két évvel ezelőtt a város vezetése - egyetértésben a vállalkozókkal, kulturális intézményekkel, civil szervezetekkel - a programsorozat megújítása mellett döntött – szólt az előzményekről Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere. – A rendezvény így aztán jelentős változásokon ment keresztül, mind a külcsín, mind a belbecs tekintetében. Amellett, hogy megváltozott a neve, új látványos elemekkel egészült ki, a régi pavilonokat mutatós házikók váltották fel és egyre több utcát öltöztetünk ünnepi fénybe. Immár nem csupán egyetlen helyre koncentrálódik a program, hanem az egész belvárosra: a tetszetős, igényes kivitelű kézműves portékákat, finom ételeket, teát, puncsot kínáló standok gyakorlatilag összekötik a város szívének valamennyi terét a Mindszenty tértől a Kossuth és az Európa téren át egészen a Dísz térig. Tartjuk magunkat ígéretünkhöz is, miszerint minden évben előrukkolunk valamiféle újdonsággal. Ezúttal a legjelentősebb, legnagyobb „ajándék” kétségtelenül a jégpálya, mely a Dísz téren lelt otthonra. Délelőttönként a legifjabbakat, az óvodásokat várja, de délutánonként és hétvégente a felnőttek is hódolhatnak e téli sportnak.
A város első embere hangsúlyozta, a KISOSZ zalai szervezete, a Kvártélyház Kft. és a város által szervezett sokszínű kavalkádhoz évről évre több civil szervezet, egyesület csatlakozik. Folytatódik a Szent Márton Légió, a Zalaegerszegi Női Szalon és a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület által útnak indított Adventi kézfogás programja, melynek keretében olyan tehetséges fiatalokat támogatnak, ajándékoznak meg, akik példaként szolgálhatnak társaik előtt. E karitatív tevékenységnek ezúttal a Dísz tér ad helyet, miként a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány standja is ehelyütt található.
A kereskedők hétfőtől szombatig 9 és 19 óra, vasárnaponként pedig 9 és 18 óra között várják a közönséget, a gasztronómiai élményekről gondoskodó pavilonok igyekeznek igazodni az igényekhez. A standoknál december 24-én 13 óráig fogadják az ételre, italra vágyókat, illetve az utolsó pillanatban ajándék után kutakodókat.
A teát, forralt bort ünnepi bögréből fogyaszthatják a látogatók, a csészét – mely elvihető vagy akár visszaváltható - a város sziluettje, s hópehely díszíti. És, ha már forralt bor: az Egerszegi Advent legjobbnak tartott nedűjére interneten lehet szavazni.

 

Advent 2

 

Advent 3

 

Advent 4

 

A forgatag, mely november 27. óta fogadja az ünnepre hangolódó látogatókat, műsort is kínál, az óvodások hétköznapokon lépnek közönség elé a Mindszenty téren, ahol adventi koszorú és betlehem is jelzi az ünnep közeledtét. Advent időszakában a polgármesteri hivatal előtti téren álló óra a Kis karácsony, nagy karácsony kezdetű dalt játssza.
- A város karácsonyfáját idén is egy zalaegerszegi polgár ajánlotta fel, ám ezúttal különleges, megható történet is fűződik hozzá – említette a polgármester. – A Zalaegerszegért-díjas, gránit diplomás pedagógus, Csapó Béla korábban felkínálta a lucfenyőt, ám amikor ezt megtette, már kiválasztották a szakemberek a város ünnepi ékének szánt fát. Béla bácsi tavaly elhagyott bennünket, most az általa felajánlott fenyőt díszítettük, és a karácsonyfával egyben rá is emlékezünk. Szomszédságában ezúttal is meglelik az érdeklődők az élő betlehemet a karácsonyt megelőző napokban.

 

Reméljük, a színes forgatag, a tetszetős miliő, a varázslatos, csodás fényekben fürdőző belváros mindenkit hozzásegít ahhoz, hogy igazán meghitt hangulatban teljen az advent, majd az ünnep is. Kívánok ez úton is minden kedves olvasónak áldott karácsonyt és békés, boldog új esztendőt!