logo2

 

 

 

ETALON/ SZÉSPSÉG

2019. 4. szám

 

Kellemesen eklektikus patinás miliő, ahol a szépségkoncepció hiteles szakmai háttérrel kollaborál. Hosszú évek szakmai útja vezette Rózsás Hajnalka Anti-aging elektrokozmetikai specialistát, legújabb belvárosi szalonjába. A történelmi épület hófehér falai a szépségápolás ékszerdobozaként kínálja színtiszta atmoszférájában fellelhető sokszínű szépészeti szolgáltatásait, melyek célja, hogy a vendég tökéletesen személyre szabott kezelési metódust kaphasson, aminek végeredményeként akár 10 évvel fiatalabb önmaga nézhet vissza a tükörben. A szalon finom részletei között a kozmetikai ipar legkomolyabb gépei és szakértői elvek reprezentálnak.

 

 DSC6502

 

Mesélj, kérlek a kezdetekről! Hogy indultál a pályán?
Azt, hogy 15 évvel ez előtt rátaláltam erre a pályára, a nagynénémnek köszönhetem, akihez édesanyám mindig magával vitt kislánykoromban, mikor szépítkezni ment hozzá, akire mindig csodálattal néztem, és aki aztán később az én kozmetikus mesterem lett. Lenyűgözött a finomsága, precizitása és letisztultsága, amit én magam is képviselek. Rajongója lettem a szakmának. Azt az elvet fogalmaztam meg, hogy a legmagasabb színvonalat és a természetességet képviseljem a szolgáltatásaimmal.

 

Nemrég új, exkluzív helyen kezdted meg a működését a szalonnak. Ez a váltás is a magas minőséget hivatott szolgálni?
Az egyre bővülő szolgáltatási paletta és géppark hívta életre, hogy a szalon új helyen, méltó magas kategóriás környezetben folytathassa a tevékenységét. Ahol a kezelések nemcsak a bőrnek, de a léleknek is feltöltő élményt garantálnak. A letisztult, nyugalmat sugárzó környezetben lehetőség van akár egyszemélyes VIP szolgáltatást is igénybe venni a vendégnek, amikor a kényeztetést minden érzékszervre ható magas fokozatra kapcsoljuk. A klasszikus kozmetikai kezeléseken túl a cél, a leghatékonyabb gépek felsorakoztatása volt. Hiszen 15 év kozmetikai tapasztalatának ismeretében és a legújabb nonivazív trendeket tanulva, úgy vélem az arc már műtét nélkül is újradefiniálható. Így 7 különböző gépi kezelésem áll a csatasorban, amelyek egymásra építhetőek vagy egymással összehangolva is hosszú távú eredményekkel működnek.

 

 DSC4854

 

Mit tartasz a legfontosabb irányelvednek a kozmetikai iparban való ténykedéseddel?
A modern Nő szépségápolás iránti igényei változnak, ezért új formulák, textúrák, bámulatos high tech megoldások és technológiai áttörések színesítik a szépségpiacot. Nemcsak a fiatalítás, a revitalizálás, vagy a fakó bőr életre keltése, de a növekvő környezeti hatásokból adódó, bőrön megmutatkozó problémák- mint az irritációk, a pigmentációk, allergiák- is újabb termékek és eljárások születését sürgetik. Millió izgalmas bőrszépítő újdonság jelenik meg, ám aki avatatlan ebben a világban könnyen elveszhet. Én magam a személyre szabott bőrápolásra esküdtem fel, hiszen bőrtípusunk épp annyira egyedi akárcsak ujjlenyomatunk. Ha nem a neki megfelelő ápolást kapja, felborulhat hidrolipid rétege, kiszáradhat, begyulladhat, bezsírosodhat vagy a felső védőköpeny túlzott hámlasztásától akár hiperérzékennyé is válhat. Fontos tehát, hogy bőrünk egyéni működésével és típusával tisztába legyünk.

 

Egyszóval minden az alapoknál kezdődik…
A leghatékonyabb és legeredményesebb kezelések alapja a szakértő által végzett diagnosztikán alapuló kezelési terv. Hiszen a bőr állapotának megítélése laikusként teljesen félrevezető csupán egy bőrérzet alapján, mert a zsíros bőr is lehet valójában vízhiányos és fordítva. A bőrdiagnosztika a még csak kialakulóban lévő problémák késleltetésében is szerepet játszik. A vizsgálat során, a bőrfelszínen szabad szemmel nem látható, annak mélyebb állapotáról és teljes szerkezetéről kap képet a vendég. És fontos, hogy mindezt az állapotot időről időre visszaellenőrizzük, hiszen minden életszakasz és azzal járó hormonális állapot változtathat rajta. Szinte az összes hozzám újonnan betérő vendég esetében kiderül a bőrdiagnosztika által, hogy az otthonápolási szokásai tévúton járnak. Véleményem szerint fontos lenne, hogy a szépséglecke mindennapi rituálénk és a kultúránk része legyen, így már egész fiatal korban elindulhatna egy helyes bőrápolási rutin, amivel megelőzhetőek lennének kellemetlen bőrképletek és késleltethető lenne a bőröregedés folyamata. Ezért a hozzám érkező vendégek számára az első, személyes konzultáción igyekszem a bőranalitikán túl bőrápolási szokásaikat feltérképezve, a kapott eredmény tükrében felállítani a további teendőket. Ez a tanácsadás fontos lépés, hiszen van, hogy valaki egy konkrét kezelésre szeretne bejelentkezni, miközben a bőre még nincs arra felkészült állapotban.

 

A szalonkezeléseket az otthonápolással is támogathatjuk?
A kiváló technológia mellett a szalonomban a minőségi hatóanyag bevitel is nagy szerepet kap. Fontos volt számomra, hogy olyan kozmetikai márka mellett köteleződjek el, akárcsak a Dr. Grandel és Phyris, melyek, tudományorientáltak és rendkívül sok időt valamint energiát szentelnek a legfrissebb felfedezések felkutatására, számos szabadalmaztatott összetevővel és újgenerációs csúcshatóanyagokkal képesek a bőr minden rétegében dolgozni. Bizony a professzionális arcápolók világában rendkívül komoly otthoni arcápolást kínáló termékek vannak, amelyeket én magam is szívesen ajánlok a vendégeimnek, hogy a kezelések közötti időben is megkapja a bőrük a szükséges és optimális támogatást. Fontos lenne az arcápolási rutint magasabb szintre fejlesztenünk és a tisztítás és hidratálás közé, egy-egy boostert, szérumot, vagy intenzív pakolást is beiktatnunk. A hatóanyagdús professzionális termékek otthoni használata összehasonlíthatatlan hatást eredményez a drogériai társaikkal szemben.

 

Mi a helyzet akkor, amikor a tégelybe zárt fegyverek kevésnek bizonyulnak?
Az elmúlt évek szépészeti trendjében egyre inkább a noninvazív eljárások kaptak hangsúlyt. A gépek gyártói a biológiai bőrfiatalítás eszközét adták a kezünkbe. Amelyek olyan folyamatokat serkentenek, melyek regenerációra és a sejteket megújulásra késztetik a bőrt, ezzel lényegesen lelassítva öregedését, miközben az arc nem veszíti el eredeti karakterét. A lényegében kockázatmentes eljárások a szervezet öngyógyító mechanizmusával érik el az akár 10 évvel ez előtti állapotot. Ilyen kollagénindukciós eljárás a környéken egyedülállóan a szalonban elérhető HIFU kezelés, mely a bőr mélyebb rétegeit célozza intenzíven fókuszát ultrahanggal. Ezzel halványodnak a ráncok, feszesebb és tömörebb lesz a bőrkép, megemelkedik a szemöldök, csökken a szemhéj petyghüdtség, valamint az orr-, és ajak barázdák. A személyes küldetésem a géppark kialakításakor az volt, hogy olyan problémákon tudjak segíteni, amivel a hagyományos kozmetikai eljárások már nem veszik fel a harcot, akárcsak a rosacea, a hajszálértágulat, a régi hegek eltűntetése. A gépek egytől egyig felsőkategóriát képviselnek és kiemelt szempont volt, hogy a velük végzett kezelések fájdalom-, és külsérelmi nyomoktól mentesek,- így akár ebédidőben elvégezhetőek- legyenek.

 

Egyszóval a megfelelő gépi kezelés elodázhatja a plasztikai műtétet, vagy lehet annak alternatívája?
Egy arcfelvarrás későbbi látványával nem tud mindenki azonosulni. A gépi kezelés előnye, hogy utána is önmagunkat láthatjuk a tükörben, csak több évvel fiatalabb kiadásban. De szintén a kollagéntermelést stimulálja a lézeres kezelés, mely a tág pórusokra, a problémás tinédzserbőrre és az akár több évtizedes hegek, pigment foltok és a megunt tetoválások eltüntetésére kínál megoldást. Ezek a kezelések a bőrt belülről építik újjá, serkentik saját biológiai folyamatainkat. A gépek magas tudásúak, kifejezetten bőrre szabottan, annak, vastagságának, korának megfelelően lehet velük dolgozni. A gépek használatával látványos hatást elérni felelősséggel jár. Éppen ezért fontos elvem, hogy csak kiszámítható módszereket alkalmazzak. Persze a gépek használata nagy szakértelmet kíván, ezért is tartom fontosnak magam is időről időre képezni. A szépségipar ámulatba ejtő újdonságai folyamatos tanulás által sajátíthatóak el. Jelenleg is egy akkreditált anatómiai képzésen veszek részt, amely kapcsolódik az új szolgáltatásom, a hialuronsavas ajak-, és ráncfeltöltés (Hyaluron Pen) még magasabb szintre fejlesztéséhez. A szakmai elismerést pedig egy új felkérés példázza, melyben egy megbízható kozmetikai-, és orvostechnikai eszközökkel kereskedő nagy hazai cég kért fel arra, hogy az általam szabadalmaztatott metódust oktassam.

 

És ha már az oktatásnál tartunk, ha jól tudom a szalonban az oktatás is fontos szerepet kap majd. Mesélj erről!

A Hajnal Szépségszalon egyben NMP referenciaszalonként is működik, hiszen a sminktetoválás már 11 éve fő vonala a szolgáltatási palettának. Ősztől pedig elindul a saját oktatótér, amely a sminktetoválás oktatására fókuszál majd.

 

FIGYELEM! NYÍLT NAPOKON AZ
ÉRDEKLŐDŐK MEGISMERKEDHETNEK A
SZALONNAL ÉS SZOLGÁLTATÁSAIVAL!
LÁTOGASS EL A KÖVETKEZŐRE
JÚNIUS 14-ÉN.

 

Szöveg: Balassa-Szökrönyös Éva, Fotó: Gácsi Gergő