logo2

 

 

 

ETALON/ TEGYÉL A BOLYGÓÉRT

2019. 5. szám

 

Míg nem késő, tanuljuk meg, aztán tanítsuk meg gyermekeinket is arra, hogyan lehet fenntarthatóbb, „Föld-barátabb” életet élni! Az első és legfontosabb, amit magunkért és a környezetünkért is megtehetünk, hogy vegyük elő a kerékpárt, és amikor csak lehet, tegyük félre az autót! A következő lépés pedig a szelektív hulladékgyűjtés, amely gyakorlatilag minden magyar háztartásban, kis odafigyeléssel, könnyen megvalósítható.

 

 

Untitled 2

 

 

1. Ne dobjunk ki élelmiszert!

Egy átlagos magyar háztartásban 2018-ban egy ember nettó kidobott élelmiszer-mennyisége évi 33 kg (!) volt. Európában pedig csak a szemétbe dobott élelmiszerből egy éven át lakhatna jól 200 millió ember. Pénzt és időt is spórolhatunk meg azzal, ha sokkal megfontoltabban és egészséges ételekre koncentrálva vásárolunk. Alap, hogy mielőtt boltba megyünk, készítsünk magunknak bevásárlólistát!

 

2. Csökkentsük a húsfogyasztást!

Nemcsak egészségügyi, hanem környezeti szempontból sem mindegy, mit eszünk. A Nature tudományos folyóiratban tavaly októberben megjelent kutatás szerint a globális felmelegedés és a vízhiány elkerülése érdekében elengedhetetlenül fontos lenne a hús- és tejtermék-fogyasztás drasztikus csökkentése. Együnk viszont sokkal több hüvelyest, friss zöldséget, gyümölcsöt!

 

3. Kerüljük a műanyag csomagolóanyagokat!

Tudva, hogy a műanyag akár 1000 évig sem bomlik le, meg kell értenünk a környezetünkre gyakorolt hatását, és el kell követnünk mindent, hogy kevesebb műanyag legyen a Földön. A műanyag ugyanis nem csak a tengereket fertőzi meg, hanem belekerül az ivóvízbe, azzal pedig az emberi testbe, sőt a véráramba is. Az emberi test pedig gyulladással reagálhat a bejutott idegen anyagra. Használjunk: eldobható szatyor helyett tartós, lehetőleg újrahasznosított szövet táskát, vagy kosarat minden bevásárlásnál! Az ásványvizes palack helyett újratölthető palackot és öntsünk bele tisztított csapvizet – ne vegyünk ásványvizet! Polisztrol habtálcából készült ételdoboz helyett használjunk ételhordót, újra fedezzük fel magunknak a kulacsot! Ha mégis használunk műanyagot, akkor azt ne a kommunális hulladéktárolóba dobjuk, hanem gyűjtsük szelektíven! Hasznos termékek: www.zoldbolt.hu

4. Felejtsük el a mosóport!

A legtöbb mosópor fertőtlenítőszereket, foszfátot, illatosító anyagokat, mesterséges adalékanyagokat és enzimeket is tartalmaz. Az átlag háziasszony ráadásul nem törődve a használati utasítással, a tisztaság fokozását remélve jóval több mosóport használ, mint amennyi szükséges. A mosópor a természetbe kerülve károsítja az élővizeket, felborítja a biológiai egyensúlyt. A foszfát vízivirágzást okoz, megakadályozza, hogy a baktériumok a szennyvizekben található anyagokat lebontsák, és hasznosítható formában a talajba visszajuttassák. A bennük lévő adalékanyagok ekcémát és más bőrpanaszokat okozhatnak, megint más adalékanyagok szimplán mérgezőek.

 

5. Használjunk alternatív mosószereket!

A mosóport egy természetben is megtalálható, külsőre azonos állagú, hófehér porral, a mosószódával is kiválthatjuk. A sziksó remek vízlágyító, tisztító, zsíroldó hatású, ezt elődeink évszázados tapasztalatai is alátámasztják.  Az erősen szennyezett ruhák, felületek tisztítására is kiválóan alkalmas, általános tisztítónak is használható. Környezetbarát, mert olyan körfolyamatban állítják elő, amelynek nincs káros mellékterméke.  Egy liter meleg vízben feloldott 1 evőkanál mosószóda a legszívósabb tűzhelyeket, a legzsírosabb csempét, linóleumot is tisztává varázsolja. Alumíniumedényeket viszont tilos vele mosni! Ha valaki érzékeny bőrű, gumikesztyűben dolgozzon, mert szárítja a bőrt!

 

6. Szappannal és mosódióval is próbálkozhatunk

Legjobb mosóhatást szakértők szerint a hagyományos, illóolajoktól és vegyszerektől mentes sima szappannal érhetjük el. Le kell reszelni, aztán még megbolondíthatjuk mosószódával is. Öblítő helyett elég, ha ecetet és természetes illóolajat csöpögtetünk. De újra virágkorát éli az indiai mosódió is. A termés héjában egy saponin nevű anyag van, amely vízzel érintkezve szappanszerű anyagot képez. A gyártók pedig egyre innovatívabb kiszerelésben teszik elérhetővé. De ugyanilyen hatása van a hazánkban is honos vadgesztenyének is. Ezt próbáld ki: Herbow mosódiós mosószercsalád (www.refan.hu)

 

7. Súrolószer helyett használjunk szódabikarbónát

Háztartásaink tele vannak veszélyes vegyszerekkel, melyek vegyi anyagai nemcsak a környezetre, de magunkra nézve is károsak. Itt az ideje újra környezetbarát módon, biológiailag lebomló anyagokkal takarítani. Használjuk például a sokoldalú szódabikarbónát. A fehér por (nátrium-hidrogénkarbonát) nagyobb kiszerelésben patikákban is beszerezhető. Remek súrolópor, hatásában a mosószódához hasonlít, de annál gyengébben lúgos, vízben jól oldódó.

 

8. Az ecet, mint fertőtlenítő és vízkőoldó

Az ecetsav remek vízkőoldó szer, de akár fertőtlenítésre is alkalmas. Az utolsó öblítővízbe keverve lágyítja a mosott ruhát és élénkíti a színeit. A háztartásokban alkalmazott hígított ecet a környezetre nem ártalmas. A 20%-os ételecet szórófejes flakonból permetezve bio gyomirtó szerként is kiváló!

 

9. A bóraxról, a homokról és egyéb praktikákról

A bórax szintén patikában kapható, elsősorban fertőtlenítésre használható. Ugyanazt tudja, mint a hypo. A citrom, fehér ecet, glicerin, tiszta alkohol, bórax egyébként mind alkalmasak a kárpit vagy szőnyeg foltjainak eltávolítására. Az edényre égett szennyeződéseket pedig súrolószer helyett homokkal vagy bioboltokban természetes ásványokból porrá őrölt súrolóporral is eltávolíthatjuk. Az 90 %-os alkohol folttisztításhoz és ablaktisztításhoz is használható. Mindazonáltal a citrom héját sem érdemes kidobni, vászonzacskóban a mosógépbe téve fehérítő hatású, ráadásul a hypoval ellentétben jó illatú lesz a ruha. A citromlét szintén fehérítőszerként, vízkőoldóként és fémtisztításhoz is használhatjuk. A tömény narancsolajat pedig, hígítás nélkül, a zsíros foltok eltávolítására ajánlják.

 

10. Próbáljuk ki a vegyszermentes tisztítókendőt!

Vegyszermentes takarítást ígér például a mikroszálas tisztítókendők családja a Vixi is.  A speciális anyagösszetételnek köszönhetően a konyhai, fürdőszobai dörzsi- és törlőkendők, babaápoláshoz, vagy autótisztításhoz használható tisztítókendők lényege a különleges anyagösszetételben rejlik, melyhez, egyáltalán nem szükséges plusz vegyszert használni. Teszteld te is: www.vixi.hu

 

11. Bio, öko, natúr és vegán kozmetikumok előnyben!

Ma már óceáni hulladékot újrahasznosított csomagolásban is elérhetőek arc-, test- és hajápolási vegán termékek. Így a fürdőszobánk polcairól is száműzhetjük a kemikáliákkal dúsított flakonokat. Aki pedig tettre késznek érzi magát beiratkozhat egy szappanfőző tanfolyamra is.  Vásároljunk aluminiummentes és károsanyagtól mentes ökodezodort és fából vagy bambuszból készült fogkefét. Forradalmi termékcsaládok: www.manna.hu

 

12. Térjünk vissza a nem eldobható, újrahasznosítható - háztartási dolgokra

Ha igazán környezettudatos szülők szeretnénk lenni, használjunk természetesen lélegző és lebomló pelenkákat, valamint popsitörlőket. Részesítsük előnybe a festék- és illatmentes bambusz WC papírt, papírtörlőt és száműzzük a konyhából az alufóliát, a folpackot, a hagyományos papírtörlőt, és a nedves törlőkendőket! Kattints: www.zoldmami.hu oldalra

 

+1 Ha tehetjük, termeljünk

Ha saját otthoni veteményesre nincs is módunk, a balkonládában, a muskátli mellett is remekül érzik magukat például a gyógynövények! Tuja helyett/mellett is ültessünk bogyós gyümölcsöket, ha kis kertünk van, magas ágyásba is remekül fejlődnek a zöldségek, pár négyzetméteren is terem a paprika és a paradicsom. Ápoljuk a kertünket, ne csak fűnyíróval, hanem legyenek hasznos, méhbarát virágaink. Legyünk minél többet a szabadban, nemcsak a testmozgás miatt, hanem, hogy kicsit jobban értékeljük, megértsük a természet szépségeit, és azt, mit is kockáztatunk azzal, ha teleszórjuk szeméttel és ártalmas hulladékokkal.