logo2

 

 

 

ETALON/ LIFE STYLE
2018. 4. szám június

 

 

Zalakaros Go Wild kampánya eredetileg ugyan gasztronomiai programként indult, de nagy sikere miatt a fürdőváros további rendezvényei sem kerülik el ennek életérzését és allegóriáját. A Go Wild szellemiségében a programszervezők idén nem csak a vadgasztronómiát gondolták újra, de a Kannavirág Királynő választás jelentkezőinek személyében is a „valós” kincseket keresik. Hogy pontosan mit is jelent ez, és mit gondol erről a zsűri? Arról az idei élő show ítészeit kérdeztük! Parádés Kannavirág napoknak nézünk elébe!

 

Kovács Szabolcs
Zalakarosi Turisztikai
Nonprofit Kft. Ügyvezetője

 

„A Go Wild névre keresztelt gasztro-tematikánk oltalma alatt az erdő kincseit igyekeztünk közelebb hozni a gourmet szerelmeseihez. Tettük mindezt egy új szemléletben. Ezt a fajta értékteremtést pedig most a Kannavirág választásra is adaptáljuk. Vagyis arra a szépségre vagyunk igazán kíváncsiak, ami a konvenciók és a panelek mögött ösztönösen ott rejtőzködik a lányokban. Jó értelembe véve önmaga valójának és a benne rejlő egyediségnek a kinyilatkoztatására. Szeretnénk a felszín és a manír alá tekinteni, és a maguk természetes valójában látni majd a versenyzőket. A cél tehát kibilleni a komfortzónából és kicsit megvadulni! Ennek megfelelőn alakítjuk majd az élő show elemeit is. A közönség egy vad koktélshow-val, go wild koreográfiával és díszlettel is találkozhat majd.”

 

R. Kárpáti Rebeka
Blogger, YouTuber, Színésznő,
Miss Universe Hungary 2013

 

kar

 

Hogy profitálsz ma a szépségversenyeken, illetve a modell szakmában szerzett tapasztalataidból?
2013-ban vettem részt Magyarország akkori legszínvonalasabb versenyén, A Szépségkirálynőn, ahol elnyertem a Miss Universe Hungary 2013 címet. Ez lehetőséget kínált, hogy a nemzetközi világversenyen Moszkvában képviselhessem az országot. Hazatérésem után azonnal felkérés kaptam a Jóban Rosszban című TV2-es sorozatba, ahol immáron negyedik éve alakítom Révész Bori karakterét.

 

Milyen előnyt kovácsolhatnak az ilyen jellegű megmérettetésekből a későbbiekben a lányok?
Egy szépségverseny hatalmas ugródeszka a fiatal tehetséges és igényes megjelenésű lányok számára, amivel csak nyerhetünk. A lehetőségek tárháza határtalan.

 

Milyen szempontok alapján pontozod és értékeled majd a lányokat a Kannavirág választáson?
Főként a magabiztosság és a harmónia egységére fogok figyelni. Azt szeretném, hogy, ha a lányok szemébe nézek, egy céltudatos, határozott, okos, különleges és kívül-belül gyönyörű nőt lássak. Az őszinte, tiszta tekintet lesz a döntő.

Az idei szépségverseny szervezői az eredeti szépséget keresik. Szerinted hogy mutatkozik meg a valódi egyéniség, és hogy tud egy 21. századi lány a sok „máz” alatt mégis önmaga maradni és mindezt kinyilatkoztatni?
A versenyzőknek azt javasolnám, hogy mindenképpen maradjanak önazonosak! Azt szoktam mondani, hogy az az igazi szépség, ami a reggeli tükörképünkben köszön vissza, ami smink és minden más szépségpraktika nélkül is sugárzik. Tudom közhely, de a kevesebb, néha több. Én a természetes szépségeket keresem.

 

Kállay-Saunders András
Előadó, énekes

kar kallayy

 

Mi az, ami megragad egy nőben? Hogy határoznád meg női szépséget? Ki az Etalon számodra?

Igazából nincs egy kimondott tulajdonság, ami megragad egy nőben. Vallom, hogy a legszebb dolgok megmagyarázhatatlanok. A szépség bárhonnan fakadhat, az is előfordulhat, hogy külsőleg nem fog meg valaki, de aztán váltasz vele pár szót és rögtön gyönyörűvé változhat számodra. Ugyan olyan fontos, vagy még talán fontosabb a belső, mint a külső. Számomra a tökéletes szépség minden értelemben a párom, Tolvai Reni.

 

A Kannavirág Királynő választás zsűritagjaként mi alapján pontozod majd a versenyzőket?
A szépségversenyen a pontozásnál több szempontot is figyelembe fogok venni. Fontos lesz a kisugárzás, az intelligencia, a személyiség és az őszinteség. Természetesen mindenkinek más az ízlése és mindenkinek más lehet a szép, én kiállok a saját véleményem mellett.

 

Az élő shown fellépőként is főszerepet kapsz, mit láthat és hallhat majd a közönség tőled?
Szívesen veszek részt ilyen jellegű fellépéseken is, mindig nagyon örülök, ha rám gondolnak egy-egy szépségverseny kapcsán. Itt, Zalakaroson az ítészi felkérés mellett ugyanis akusztik formációban fogjuk előadni a saját kedvenc dalaimat, amelyeket a közönség jól ismerhet a rádiókból illetve a koncertjeimről.

 

Bogár Szabina
A 2017-es Kannavirág Királynő

 

kar szab

 

Te nyerted a 2017-es Kannavirág Királynő címet. Mesélj, milyen élmény volt ez a verseny a számodra?
Jó érzéssel tölt el a versenyre és a felkészülési időre való visszaemlékezés, nem csak nekem, hanem a családom és a párom számára is. Számomra pedig ez a legfontosabb, hogy ők büszkék legyenek rám.

Hogy határozta meg az elmúlt egy évedet ez a cím?
Az elmúlt időszakban több magazin, hetilap, napilap illetve televízió is beszámolt a versenyről és az elért eredményemről. Részt vettem több fotózáson, interjún, TV adásban ebből kifolyólag.

 

Milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb?
A Kannavirág Királynőválasztás egy kellemes, barátságos hangulatú esemény, segítőkész, profi csapattal a háttérben, rengeteg nyereménnyel, s itt nem feltétlen az anyagi vonzatokra gondolok. A döntőbe jutott lányok közül a mai napig is többel tartom a baráti kapcsolatot. A trófea mellett sok-sok új baráttal, élménnyel térhettem haza.


Kannavirág Fesztivál – JÚLIUS 6-7.
EGÉSZ ÉVBEN GAZDAG PROGRAMKÍNÁLAT VÁR ZALAKAROSON, VADULJ MEG TE IS!
WWW.ZALAKAROS.HU

Etalon Magazin - Aktuális lapszám