logo2

 

 

 

ETALON/ PSZICHÉ
2018. 8. szám december

 

 

Hosszú hetekig készülődünk az év legfontosabb ünnepére: sorban állunk a pénztárnál az izzasztó téli kabátban, megsütjük a gyerek süteményét a karácsonyi ünnepélyre, a fodrásztól a fotóshoz rohanunk, hogy megörökítse a boldog családi pillanatot, amit aztán nyugodt szívvel posztolhatunk a közösségi oldalunk falán. Letöltjük a legtrendibb recepteket, megfőzünk egy hónapra való ételmennyiséget három napra, de amikor az asztalhoz ülünk, nem érezzük azt a bizonyos mindent átható szeretetet, ami a reklámokból ömlik ránk. Pedig mi mindent jól csináltunk, gondoljuk. A szeretet helyett sokszor a kötelező családi diskurzusok, a hazugságok és a tétlenül egymásra meredés ünnepe a karácsony. De idén nem kell így lennie és ez rajtunk is múlik. Pilát Gábor párkapcsolati terapeutát kérdeztük.

 

merj valtani 1

Pilát Gábor, párkapcsolati terapeuta

 

 

Miért van az, hogy a lakásunkat és a külsőnket hetekig csinosítjuk, de a lelkünket nem tudjuk kellően feldíszíteni az ünnepre?
Az egyik oka kereskedelmi, hiszen már szeptemberben elkezdődik a boltokban a karácsonyra való készülődés, ezzel mintegy uszítva minket a vásárlásra. A környezetünk befolyásol bennünket, ez ellen nehéz védekezni, de azért jó tudni róla és így tudatosabban vásárolni. Másrészt pedig tipikus emberi tulajdonságunk mindig arról beszélni, ami nincs. A legtöbb ember életéből ugyanis hiányzik a szeretet: ha megfigyeljük a reklámok, a közösségi oldalon közzé tett bejegyzések, az előadások és az önsegítő könyvek egytől egyig ezt a jelenséget hivatottak szolgálni. Attól azonban, hogy beszélünk róla, valójában nincs. Márpedig az embernek tudatos vagy tudattalan ősi vágya, hogy legyen része szeretetben. Az által pedig, hogy egyre korábban és korábban kezdődik az ünnepre való készülődést, pont, hogy a szeretet érzetét, vagy illúziójának élményét vágyunk mielőbb megkapni. Vagyis az egész fogyasztói rendszer cinkosaivá váltunk, hiszen tárgyiasítjuk, cicomázzuk és ünnepnaphoz kötjük azt a dolgot, amelyet valójában a mindennapjaink részeként kellene megélnünk. Mindaddig, amíg ezt nem ismerjük fel, mindig is rá leszünk kényszerítve az ünnepekre, ettől pedig görcsössé válik az egész.

 

Tehát szeretnénk „megvenni” az ünnepet a boltokban, de hiába várjuk olyan nagyon, csalódás az a három nap?
A boldogtalanság mérhető: a statisztikák azt mutatják, hogy sok pár szakít, válik, illetve sokan maguk ellen fordulnak ilyenkor. Fellángol az elhagyatottság érzése. Attól, hogy valaki egyedül van, még nem kell magányosnak lennie. Ezek a fogalmak nem különülnek el a fejünkben, hanem összemossuk őket és ez nagy baj. Egy párkapcsolat alapja is ez, gondoljunk bele: rossz alapanyagból nem lehet jó vacsorát főzni, bármilyen jó is a szakács vagy a recept. Amíg valaki nem tapasztalja meg az egyedüllét boldogságát, addig kis eséllyel áll neki a kielégítő párkapcsolatnak. A boldogságunkat ugyanis a párunk meglétéhez kötjük, pedig ez nem tőle függő dolog. A másik jellemző habitusunk a türelmetlenség lett. Amíg régen négy-öt hét volt, amíg válasz jött a szerelmes levelünkre és egy lopott pillantásért órákat tudott várni egy szerelmes. Most, hogy ha valaki nem válaszol pár másodpercen belül a messenger üzenetünkre- kiváltképp, ha láthatóan online van- akkor azt az érzéseink sárba tiprásaként éljük meg. Így van ez a karácsonnyal is: nem tudjuk megélni a várakozás élményét, hanem azonnal kell. Felgyorsult a világ, mindenre léteznek instant megoldások és minden téren ezt várjuk el, offline is. Az advent időszaka pedig pont, hogy nem az azonnal élményéről, hanem a várakozás öröméről szól.

 

Ha már a közösségi oldalakról van szó: az ismerősi köreinkben posztolt boldog családi fotók is annak érzését erősítik bennünk, hogy mi miért nem vagyunk ilyen boldogok?
Az egy filterezett valóság. Egy pillanatot ábrázol, amikor azok, akik a képen szerepelnek, valóban boldogok voltak. De lehet, hogy előtte vagy utána néhány perccel már veszekednek, esetleg válnak. Offline világban is megjelenik ez, a reklámok is erre építenek: tökéletes test, tökéletes élet. Irracionális képet kapunk, amitől vagy jön egy kényszeresség, mint válasz, hogy mi is ilyenek akarunk lenni, mi is ezt akarjuk, ami elérhetetlen sok esetben, vagy egy mély apátiába zuhanunk, hogy én úgyse leszek olyan soha. Mindig szelektáljunk, ha online vagyunk és ne ez alapján határozzuk meg a saját boldogságunkat! Ha adhatok mégis egy tanácsot erre vonatkozólag, akkor azt mondanám, két helyen romolhat el a dolog: ott szeretnénk javítani, ahol nem lehet, és ott nem javítunk, ahol kellene.

 

Ha már az okoseszközök használata szóba jött: mennyire öli meg a kommunikációt a családi együttlétek során? És mi a helyzet a hagyományokkal?
Ez a két dolog különösen fontos része egy ünnepnek. A szülő sosem a mondanivalójával tanít, hanem a viselkedésével. Ne mondjuk azt a gyereknek, hogy ne használja a telefonját éjjel-nappal, amikor mi magunk is rajta lógunk. Ne mondjuk neki, hogy olvasson, ha minket még soha nem látott könyvvel a kezünkben. Egy egészséges családban felnövő gyereket nem kell tiltani se az okos eszközöktől, se a filmektől, se a játékoktól. Bízni kell benne, hogy meg tudja hozni a maga döntéseit és tud választani vagy nemet mondani. Érezni fogja, hogy nincs helye a családi asztalnál a telefonozásnak. Beszélni kell vele, segíteni, meghozni a döntést, de nem erőltetni az akaratunkat rá. A saját magunk által meghozott döntések és a saját korlátaink meghúzása a felnőtt lét felé való első lépés: mindig erősebbek, mint egy felülről jövő parancs. Ehhez persze sok együtt töltött minőségi idő kell és nyílt beszélgetések a gyerekekkel. A hagyományokkal ugyanez a helyzet, rajtunk múlik, hogy tovább tudjuk-e adni az utánunk következő generációnak. Példamutatás és beszélgetés, ennek alapnak kellene lennie minden családban.

 

Tudna tanácsot adni abban, hogy miként változtasson az, aki másabb, mélyebb megélését szeretné az ünnepnek?
Ebből az egészből egy időkorlátos kampányszeretet lesz, ha valaki csak idén karácsonykor szeretne változtatni ezen. A titok abban rejlik, hogy ne ezt a három napot szánjuk arra, hogy a hihetetlenül tökéletes család vízióját keltve boldogok legyünk, hanem tényleg legyünk boldogok és erre egész évben törekedjünk! Ahogy tavasszal megfogadjuk, hogy lefogyunk és elmegyünk az edzőterembe, ahol egyszer vagy kétszer, meghajtjuk magunkat, aztán a látványos eredmény azonnali elmaradása miatt feladjuk az egészet, úgy az ünneptől sem kell csodát várnunk. De elképesztően felszabadító lesz egy teljesen új hozzáállást eszközölnünk az ünnephez: Ne mi legyünk a karácsonyért, ne tegyünk meg dolgokért csak azért, mert most ünnep van! A karácsony legyen értünk, még többet legyünk együtt a szeretteinkkel! Ebbe a néhány napba sok érzelem, találkozás és konfliktus sűrűsödhet, ezért próbáljunk türelemmel és sok odafigyeléssel viszonyulni családtagjainkhoz, barátainkhoz! Felfokozott állapotban vagyunk ilyenkor. Emellett sok munka hárul egyes családtagokra és erős a megfelelési kényszer is sokunkban: ezért gyakoriak ilyenkor a veszekedések. Ne legyen egy kiragadott állapot a vágy, hiszen nem a karácsonytól kell várni a csodát, hanem magunktól.

 

A napokban került a könyvesboltok polcaira a legújabb könyve, a Szer-etet Gyűl-ölet. Kinek és miről szól ez a kötet?
Azt vallom, hogy az emberek képesek megváltozni, és nem feltétlenül csak egy nagyon nagy trauma hatására, hanem akár úgy is, hogy folyamatosan és kitartóan dolgoznak azon, hogy szabadabbak, boldogabbak, igazabbak és jobbak legyenek. Ez az eszme hívta életre a kötetet. Ez a könyv nem mindenkinek szól, mert senkit nem lehet boldoggá tenni akarata ellenére, és senkit nem lehet megmenteni a saját szándéka nélkül. Az ember földi léte csak a szeretetben teljesedhet ki, ugyanis az élteti, mint növényt az eső és a napfény. A szeretet az emberre bízott szentség. Ezzel szemben minden gyűlöletben megélt pillanat rövidíti, nehezíti és boldogtalanabbá teszi az itt töltött időt.


Pilát Gábor “Tiszta érzelmek, zavaros kapcsolatok” címmel tart előadást

február 7-én 19 órakor a zalaegerszegi ART Mozi termében.

 

Szöveg: Zakály Viktória, Fotó: Fotolia