logo2

 

 

 

ETALON/ KULTÚRA
2017. 2. szám április

 

 

Nánási Pál fotózás iránti szerelme, egész kicsiként megpecsételődött, amikor édesapjával besétált a piros fénybe, és megtapasztalta, hogy lesz a múlt, a jelen része egyetlen filmkockán. A szakmát Angliában tanulta, majd a divat és portréfotózás mellett tette le a voksát. Kamerája előtt megszámlálhatatlan ikonikus nő fordult már meg, kétségtelenül az akt műfajának legmeghatározóbb hazai művésze lett. Neve egybeforrt a Playboy-al, a legexkluzívabb magazinfotókkal és reklámkampányokkal, mára pedig leginkább Ördög Nórával. Egyedi vizuális látásmódja senki máshoz nem hasonlítható pozitív üzenetet sugall.

 

pali1

 

Mi inspirálóbb számodra a fotózásban; hogy milyen fotótechnológiával hozható ki valakiből a legtöbb, vagy maga az alany?
A szép végeredményhez vezető út lehet nehéz és hosszú, de lehet nagyon egyszerű is. A technika minél inkább a kezem alá dolgozik, annál felkészültebb lehetek arra a pillanatra, amikor a szépség egyszer csak „megérkezik”. Ez egy nehezen előállítható faktor. A gyakorlott modellek, akik rendszeresen pózolnak kamera előtt, pontosan tudják azt az adott 5-10 pozitúrát, ami jól működik a fotókon. Ismerik a testüket, a mozdulataikat és tudnak bánni vele. Ha azonban egy kevésbé gyakorlott ember kerül a fényképezőgépem elé, akkor az én, és a stáb feladata sokkal több. Hiszen le kell döntenünk a falakat, és elő kell csalogatnunk az alanynak azt az oldalát, amit talán maga sem ismer. Kicsit olyan ez, akárcsak egy önismereti tréning, ám katartikus a végeredmény. Ez inspirál valójában.

 

Számtalan női archetípust fotóztál már (többnyire profikat), mit tapasztalsz, mennyire szeretjük, mi nők a testünket, hogy állunk a gátlásainkkal?
Az átlagemberek többnyire a realitásoktól elrugaszkodva szemlélik a testi hibáikat. Indokolatlanul rossz a kapcsolatuk a saját külsőjükkel és elképesztően gátlásosan érkeznek a fotózásra. Ugyanakkor ez az állapot mégis nekem dolgozik, hiszen egy jó smink, egy jó haj, egy jól elkapott pillanat az egészet felülírja, és megszületik a csoda. Ez egy nagyon izgalmas folyamat. Először egy bizalmas kontextus kell, hogy kialakuljon. Kell a pszichológia. Fontos, hogy beszélgessünk, ilyenkor megjelennek az érzelmek, nyílik a tekintet, jönnek a mosolyok, vagy a grimaszok, játsszunk a fényekkel, és megtaláljuk a számára előnyös profilt. A digitális fényképezés ebben sokat segített, hiszen megadja az azonnali visszacsatolás lehetőségét.

 

Hogy változott az idealizált nő testképe az elmúlt 10-15 évben, ha az aktot tekintjük?
Szinte azzal egy időben tört be a magyar szépészeti piacra a plasztikai őrület, amikor 15 évvel ezelőtt kezdődött a Playboy-os pályafutásom. Szép számmal kerültek a kamerám elé, a sebészkés általi, bájaira büszke, és testüket szívesen megmutató modellek. Noha a mai napig látni, hogy nők, még mindig képesek túlzásokba esni, egyértelműen megfigyelhető a plasztikai sebészeti trendek finomra hangolása. A természetesség újra fokmérő lett. Ettől függetlenül mindenki azt teszi a testével, amilyennek ő maga szeretné látni. Én, a magam részéről a szexust, nem a kebelmérettel hozom kontextusba, sokkal inkább a belső tűzzel.

 

pali

 

Egyszóval a magabiztos nő, szexi…
Ez így van az életben is, és így van a kamera előtt is. A magabiztosság az a tényező, aminek a legfontosabb szerepe van, abban, hogy a végeredmény lehengerlő legyen. Amikor az egész testet megmutatjuk az a jéghegy csúcsa, a „level 20”, ott nem lehet valaki önmagával elégedetlen, nem ehet görcsös. A pozitív énkép kilóktól és köbcentiktől független dolog. Találkoztam már olyan nővel, aki a tökéletes ideált testesítette meg, miközben feloldhatatlanul szorongott, és fotóztam olyant is, aki plusz kilói és teltebb testarányai ellenére is olyan rendben volt önmagával, hogy ez átütött mindenen.

 

Lerágott csont, ám kikerülhetetlen a kérdés… Mi a véleményed a sokak által támadott gazdag utómunkáról? Te magad meddig mész el-e téren?
Ez egy illuzionista szakma. Az én feladatom a szépet, még szebben láttatni. Épp úgy, ahogy a sminkes, a fodrász, a fények, egy jó optika, vagy alakformáló fehérnemű, a Photoshop is ezért van. Az utómunkának méltatlanul rossz a megítélése, miközben pontosan annyira manipulálunk néhány szál műpillával, egy dizájner ruhával, vagy egy jól beállított pózzal is, akárcsak ezzel a programmal. Arra azonban, hogy a „manipulációnak” hol lennének a határai, senki nem tudja a választ. A személyes szakmai elveim szerint, egy képen mindössze annyi utómunkát végezek, hogy a végterméken épp azt az embert lássam viszont, aki ott állt a kamerám előtt. A cél nem az, hogy egy 80 kilós nőből, 45 kilósat faragjunk, átszabjuk az arckarakterét, vagy megváltoztassuk a bőrszínét, de ha ott van egy zavaró pattanás, vagy kilógó címke, esetleg az esztétikai összképet rontják a bőr egyenetlenségei, azt természetesen eltüntetem, hiszen ha megtehetem, miért ne tegyem? De, hogy ez neked például csalás-e, vagy sem, azt magadnak kell eldöntened. A fotózás annyira sok tényezőből adódik össze, hogy abba laikusként bele sem gondolunk. Pontosan ezt szemléltetve készítettem nemrég egy kísérletet Nóri segítségével. Csináltunk, egy nap leforgása alatt több 100 képet, minden rendelkezésre álló helyzetben és eszközzel. Sminkeletlenül, az ágyból kikelve, kócosan, rossz géppel, rossz optikával, rossz fényekben, jó géppel, telefonnal, jó fényekben, szomorúan, grimaszokkal, mosolyogva, sminkkel, hajjal, koktélruhában, jól bevilágított stúdióban, a legjobb optikával stb… A cél, az volt, hogy megmutassuk azt a széles amplitúdót, amin fotós és alanya mozoghat. A végeredmény hamarosan felkerül a blog folyamomra, ahol mindenki eldöntheti, hogy mi a hiteles számára, és hol az a pont, amire a személyes meglátása szerint már ráhúzható a manipuláció skatulyája.

 

Említetted a telefont, a technológia beleolvad a mindennapjainkba. Mi lehet a fotózás jövője?
A fotózás most kezdődik igazán. Elképesztően belendült a vizuális alapú kommunikáció. Én abba a korba kezdtem el fotózni, amikor még be kellett menni a piros fénybe, majd ahhoz, hogy egy-egy jól sikerült fotót lássunk, hosszasan kellett laborálni, ehhez képest a gyerekeim 3 éves koruk óta tudnak fotózni, értik, hogy mi az, hogy megállítani az időt, aztán visszalátni, néhány tized másodperc alatt. A most felnövekvő generációnak a fotózás a személyiségformálásuk részévé válik, hiszen annyi kép-, és videó anyag készülhet róluk, amennyit csak szeretnénk. Ettől ugyan már kevésbé misztikus a dolog, de kétségtelenül az élet részévé vált. A fotózás most jutott el ara a szintre, hogy bárki számára elérhető, és ez jó. Én magam is ebbe szerettem bele; „Megállítani a pillanatot és átemelni a jövőbe.”

 

Mi volt a legemlékezetesebb projekt, amin az utóbbi időben dolgoztál?
Mindig megtalálnak olyan feladatok, amelyeket nagyon élvezek, vagy hálásak a számomra. Nehéz kiemelni egyet is, mert nagyon sok, teljesen különböző megbízatásom van. Ezért a számomra legkedvesebbet említeném. Már-már fanatikusan fotózom a családom. Folyamatosan inspirál Nóri, Mici, Venci és Pityu. Nemrég a fejemre szerelt kamerával örökítettem meg olyan momentumokat, ahol, a fókuszban apa keze és a gyerekek voltak. Ez a sorozat szemlélteti, mennyire fontos a segítő kéz amit, a szülő keze nyújthat, bármilyen szituációba. Ahogy dobálod őket, segíted a lépcsőn, igazítod a hajukat, megtörlöd a szájukat… stb. A gyerekek létezésének alapja a szülői kéz, kiváltképp pici korukban. Ezt a sorozatot például nagyon szerettem csinálni.

 

Az interjút készítette:Balassa-Szökrönyös Éva

nanasi.hu