logo2

 

 

 

ETALON/ SEBESSÉG
2017. 6. szám szeptember-október

 

A prémium személygépkocsikat gyártó Volvo Cars idén áprilisban kezdte az új generációs XC60 középkategóriás szabadidőjármű gyártását a svédországi Göteborgban. Az új XC60 szabadidőjármű fedélzetén három olyan új, fejlett vezetőtámogató funkció is bemutatkozott, amelyek a kritikus helyzetek hatékony elkerülésére szolgálnak, így joggal állíthatjuk, hogy az új XC60 is minden idők egyik legbiztonságosabb autója.

 

volvo1

 

90 éves jubileum

Az új XC60 a Volvo kilencven éves fennállásának egyik legsikeresebb modelljét váltja. A modell első példánya ugyanis pontosan 90 évvel azután fog kigördülni a gyárkapun, hogy 1927. április 14-én elkészült a világ első Volvója, az ÖV4.

„A Volvo rendkívül büszke hagyományaira. Az elmúlt 90 év izgalmas volt, ám a fennállásunk egy évszázados jubileumáig hátralévő tíz év talán minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezik, hiszen az iparág most áll át az autonóm mobilitásra, az elektromos meghajtásra és a konnektivitásra.” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója. „Az új XC60 sok szempontból ezeket a trendeket testesíti meg.”

 

Az eredeti Volvo XC60 valóságos fogalommá vált, 2008-as bemutatkozását követően minden egyes évben folyamatosan nőttek a modell eladásai. Mára Európa legnagyobb számban értékesített középkategóriás prémium szabadidőjárművévé nőtte ki magát. A siker egyik kulcsa a gyár páratlan fejlesztéseiben keresendő.

 

„Hosszú évek óta fejlesztünk ütközés-elkerülő rendszereket, pontosan tudjuk, mennyire hatásosak. Csupán Svédországban mintegy 45 százalékkal* csökkent a ráfutásos ütközések száma, köszönhetően az ütközésre figyelmeztető, automatikus fékezésre képes biztonsági rendszerünknek. Az XC60 fedélzetén debütáló aktív kormányzás-támogatási és kormányerő-rásegítési rendszerek bevezetésével újabb fontos lépést teszünk előre az elkerülhető ütközések megelőzése terén.” – mondta Malin Ekholm, a Volvo Cars biztonsági központjának igazgatója.

 

volvo3

 

volvo4

 

Forradalmian új funkciók az új XC60-ban

Az XC60 City Safety rendszerét aktív kormányzás-támogatás funkcióval egészítették ki, ami akkor lép működésbe, ha az automatikus vészfékezés önmagában képtelen megelőzni a fenyegető ütközést. Ilyen helyzetekben az autó a kormányzásba beavatkozva segít elkerülni az ütközést az előttünk lévő akadállyal. A City Safety segít elkerülni az ütközést a járművekkel, gyalogosokkal vagy nagytestű állatokkal. A kormányzás-támogatás 50-100 km/óra között aktív. A Volvo Cars emellett egy frontális ütközést elkerülő, aktív kormányzást (Oncoming Lane Mitigation) is beépített az új XC60 modellbe, amely megakadályozza a szemből érkező járművekkel történő frontális ütközést. A rendszer figyelmezteti a vezetőt, ha az véletlenül elhagyta saját forgalmi sávját. A berendezés kormányerő-rásegítéssel segít visszatérni a saját sávba, elkerülve a szemből érkező járműveket. A rendszer 60-140 km/óra között aktív. Harmadik újdonságként a Volvo Cars opcionális Holttérfigyelő rendszere, amely a holttérben megbúvó járművekre hívja fel a vezető figyelmét, szintén megújult: mostantól kormányerő-rásegítéssel segít elkerülni az ütközést, visszakormányozva a gépkocsit saját sávjába, feloldva a vészhelyzetet.

 

Volvo2

 

„Mindjárom új funkció határozott előrelépést jelent a teljesen autonóm gépjárművek megvalósítását célzó munkánkban.” – tette hozzá Malin Ekholm.


A nagytestvér előnyeit is örökölte

„A nagyobb, 90-es modellszériában bevezetett biztonsági technológiák összes előnye elérhetővé válik az új generációs XC60-ban. Ez teljesen egybevág a Volvo azon stratégiai megközelítésével, hogy valós élethelyzeteken alapuló, tényleges forgalomban működő biztonsági rendszereket fejlesszen ki. Célkitűzésünk, hogy 2020-ra nullára csökkentsük az új Volvo gépkocsiban súlyos vagy halálos balesetet szenvedő utasok számát.” – tette hozzá Malin Ekholm.

Az XC60 egy sor felső kategóriás biztonsági rendszert kínál, akár csak a 90-es modellcsalád tagjai, a nagytestű állatokat felismerő funkciótól az útelhagyás következményeit enyhítő rendszeren át a félautonóm vezetőtámogató és kényelmi Pilot Assist opcióig.

Nem meglepő tehát, ha a Volvo várhatóan 2017-ben ismét eladási rekorddal zárhatja majd az évet.